Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 8. szám - Kodolányi László síremlékavatása
3 Tisztelt Hölgyeim és Uraim!' Egy évvel ezelőtt búcsúzni gyűltek itt össze Kodolányi László barátai, tisztelői, búcsúzni az embertől, búcsúzni a művésztől, aki elment közülünk. Most, egy év után már nem búcsúzunk: emlékezünk és ünnepiünk. Emlékezünk barátunkra, Lacira, emlékezünk a kortárs képzőművészet meghatározó alakjára, s ünnepelünk: síremléket avatunk, egy műalkotást, a művészet erejét ünnepeljük itt, a kőszegi temetőben. Heinz Bruckschwaiger, Burgenlandban élő képzőművész, megint meglátogatta kőszegi barátját, Kodolányi Lászlót. E baráti látogatás - mondhatnánk - magánügy, nekünk, a szélesebb közösségnek, Kőszeg városának nincs joga belelesni egy barátság hétköznapjaiba. De ez a barátság, mint jóllehet a művészbarátságok mindegyike, mégsem magánügy, ahogy a művész sosem lehet csak magánember. Hiszen az alkotás személyes, intim folyamata mindig akkor teljesül ki a műalkotásban, amikor az a közönség elé kerül; s a művészbarátság, annak hatásai és kölcsönhatásai pedig ott vannak a műben, az alkotásban. Heinz Bruckschwaiger látogatása is kilépett a magánszférából: a mű, Kodolányi László síremléke immár részévé lett Kőszegnek, a városnak, amelyben sétálva mindenütt Lacira emlékezhetünk munkáit - egykori „magánügyeit” - csodálva. E márványból készült műalkotás őslénylenyomatokat rejt, plasztikája pedig az elhunyt művész életvonalát mutatja. Múlékony és múlhatatlan összefogója, összegzője, összekapcsolója tehát ez a kő: a márvány „örök” volta és az egykor e földön éltek rajza, szimbólumai nyomokról mesélnek. Olyan nyomokról, amelyeket a múlékony hagyott az örökben, s vált ezáltal maga is örökké, az idő által érinthetetlenné, el nem ronthatóvá. Művészről, művészetről, életről, halálról, örökről és változóról mesél tehát ez a kő, Heinz Bruckschwaiger alkotása, Kodolányi László síremléke. Hiszen nem arról szól-e a művész élete, hogy megragadja az állandót a folyton változóban, nem arról szól-e a hétköznapi, emberi élet, hogy valami nyomot hagyjon az időben? „Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább, futók között titokzatos megállók. A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megmeredtek és örökre szépek.” Kosztolányi Dezső töpreng múló és múlhatatlan kapcsolatán a fenti sorokban, s fogalmazza meg e kapcsolat lényegét: az öröknek a múlékonyra gyakorolt állandó hatását és a kettő kölcsönhatásait. Minden műalkotás erről beszél, ahogy a baráthoz intézett személyes üzenet felett erről beszél Heinz Bruckschwaiger alkotása is. Hajoljunk meg, érintsük meg a márványt! Viselje ujjaink láthatatlan nyomát is a kő, hogy e pici nyomok révén fogódzót találjunk a múló időben, s megérintvén Heinz Bruckschwaiger alkotását tisztelegjünk Kodolányi László emléke előtt. Bokányi Péter * Elhangzott 2011. június 28-án, Kőszegen, Kodolányi László síremlékének avatásán. 96
