Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 8. szám - Vass Norbert: Másfél óra karnevál

5 Nagy Feró: Boldog szép napok. Debrecen, 2005. 39. o. 6 A slágerlistákon évek óta ugyanazoknak a zenekaroknak az aktuális kislemezei szerepeltek. A színpadok egyre magasabbra emelkedtek, elveszett a néhány éve még természetes közvetlen kon­taktus a zenészek és közönségük között. A Magyar Hanglemezkiadó Vállalat, élén dr. Erdős Péter könnyűzenei márkamenedzserrel nem vállalta az aktuális zenei trendek importálását. Az MHV csupán a szó rossz értelmében vett, és unalmassá váló „sztárok” lemezeit jelentette meg, illetve néhány aktuális üdvöskéje által igyekezett letompítani az ifjúság egészséges vágyát a friss, divatos dallamok iránt. 7 Butikos, divattervező, menedzser és punk impresszárió. A Sex Pistols kiagyalója és mecénása. Lemezt jelentetett meg a Párizsba költöző Molnár Gergellyel és Hegedűs Péterrel, a Spions tagjai­val is. 8 Divattervező, akkoriban McLaren élet- és üzlettársa. Sokat tett a punk-divat kifutókon való meg­ismertetéséért, szimbolikájának a populáris divatkultúrába oltásáért. 1990-ben az év brit divatter­vezőjének választották, ezzel a gesztussal lényegében kanonizálva a punk divat-mainstreambe való áramoltatására tett kísérletét. 9 „Futó” titkos megbízott munkadossziéja. ÁBTL, M-40349. 7-8. o. 10 A teljes képhez hozzátartozik, hogy a honi sajtó elég egyoldalú, és elmarasztaló képet rajzolt a púnkról. Gyulai László és Lukács János: A gyűlölet évei - A púnktól az új hullámig. (Kritika, 1979/7. szám 13-15. o.) című írásában a kultúra terrorizmusaként, illetve a „megsemmisülésigfoko- zott tagadás"-ként írja le a punkot. Gyárfás Péter: Az új hullámról - még egyszer (Magyar Ifjúság, 1980. május 9. 36-37. o.) című írása a punkot, mivelhogy a kétségtelenül elavult értékek helyett képtelen újat felmutatni „társadalmi és ideológiai szempontból is retrográdnak’’ tekinti. Somfai Péter: Punkok kontra popperek (Magyar Ifjúság, 1981. augusztus 7. 23. o.) című cikke a csoport­kultúrába való belesodródásról szól, a nyugat-berlini punk-popper konfliktusokat vizsgálva. Hang­neme a korábbiaknál megértőbb, ám ő is a féktelen és értelmetlen agressziót hangsúlyozza a cso­portkultúrák kapcsán. 11 „Skorpió” titkos megbízott munkadossziéja. ÁBTL, M-41897. 43. o. 12 „Krisztina” ügynök munkadossziéja. ÁBTL, M-42158. 84. o. 13 Haraszti Miklós: A szegedipunkháború. Beszélő, 5-6. sz. (1982) 98. o. 14 „Futó” titkos megbízott munkadossziéja. ÁBTL, M-40349. 61. o. 15 Csörsz István: Elhagyott a közérzetem. (Riportok 1982-83) Budapest, 1986. 228-229. o. 16 „Krisztina” ügynök munkadossziéja. ÁBTL, M-42158. 5. o. 17 Klaniczay Gábor: Izgatás. Nagy nyilvánosság előtt, csoport tagjaként, folytatólagosan. Beszélő 10. sz. (1983) 43-45. o. illetve Ugyanő: Ellenkultúra a hetvenes-nyolcvanas években. Budapest, 2003. 352- 358.0. 18 Pozsonyi Ádám: „A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong” - A magyar punk története (1978-1990) Budapest, 2001. 92. o. 19 Nevezett tánc a zene vad ritmusára kontrollálatlanul leadott rúgásokból, forgásokból és könyöklé­sekből áll. íratlan szabálya ugyanakkor az is, hogy amennyiben valaki az ütések miatt elvesztené egyensúlyát, azt a többiek rögvest felsegítik a padlóról. 20 Vizsgálati dosszié Benkő Zoltán és társai ügyében. ÁBTL, V-164155/2. 242. o. 21 Néhány példa: „Az utóbbi időben új irányzat terjedt el a fiatalok között, a „Púnk". [...] Kialakult törzsközönségük fiatal (13-17 év) gyerekekből áll, akik szakadt, piszkos ruhában igyekeznek minél botrányosabban viselkedni, berúgnak vagy a náluk szokásos módon kábítják magukat (technokol rapid, pálmatex szívás). „Zefír” titkos megbízott munkadossziéja. ÁBTL, M-39258 46. o. ,yl közönség őrjöngő kisebbsége kb. 30 fő, ez a kifejezés a legtalálóbb, magából kivetkőzve produkálták [sic!] a táncot. Mintegy öten-hatan vegyesen fiúk lányok kifestették arcukat fehérre ez jellemző az angol »punkokra«.”. „Gyapjas” titkos megbízott munkadossziéja. ÁBTL, M-40827. 266. o. 22 Csörsz István: Elhagyott a közérzetem. (Riportok 1982-83) Budapest, 1986. 200. o. 23 „Amatőrök” Rendkívüli események dossziéja. ÁBTL, 0-18735. 31. o. Az említett Gerbovits Tamás a művelődési ház alkalmazottja és az Auróra Cirkáló menedzsere egy személyben. A „tüs­kés hajú, szőke, testes fiatal” pedig Demeter András János, az Auróra Cirkáló énekese. A fellépés­nek hosszú utóélete kerekedett. Demetert bíróságra is idézték, ahol megállapítást nyert, hogy bűnös a Btk. 269. §-ába ütköző közösség megsértésének bűntettében. Felfüggesztett börtönbün­tetésre ítélték. 94

Next

/
Thumbnails
Contents