Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 8. szám - Papp Tibor: Műhely-forgácsok

Garay András rendőrszázados lejegyzése szerint Tiszai fn ügynök elmondta, hogy Papp Tibor pár példányszámot adott neki, melyeket el is olvasott. (Amit, jelentését látva, nehéz elhinni.) Tiszai fn ügynök „tudja, hogy megjelentek benne Németh László és Illyés Gyula írásai is, s egy alkalommal, amikor Illyés Gyula kint járt Párizsban, Gara László Illyés-estet rendezett az író tiszteletére, melyen megjelent a „MM” szerkesztősége is. (Ez aztán eget rengető titkos jelentés: egy neves magyar költő tiszteletére rendezett esten a helyi magyar irodalmi folyóirat szerkesztői is jelen vannak. Még ilyet!) Az ügynök elmondása szerint a „MM” szerkesztőbizottsága kapcsolatokat igyekszik teremteni Magyarországon élő olyan írókkal, akik nem pártosak, s itthon írásaik miatt bírálják őket. Egyrészt az idősebb korosztály irányában tapogatóznak, de a fiatalok felé is irányul ez a kapcsolatteremtés.

Elmondotta, hogy állítólag magyar szervek is kapcsolatot keresnek a „MM” szerkesztőségével, s nem tudja, hogy ez jelenleg milyen stádiumban van (nyilván pesti, központi szervekről van szó, melyeket Tiszaifn ügynök ezennel leleplez, ám Garay r. szds. tartótisztnek ehhez semmi megjegyzése nincsen, sem az, ami más ügyekben gyakori fordulat, hogy folytassa, kutakodjon továbbra is a központi szervek után, sem az, hogy ezt a vonalat az ügynök ne firtassa tovább).

A hazai szervekkel való kapcsolatfelvételt mi műhelyesek azért szorgalmaztuk, mert a magyarországi szerzők „Műhely-beli” közlését akartuk rendszeresíteni és veszélyteleníteni. Abban reménykedtünk, hogy ha láthatóvá válik, hogy a Magyar Műhely nem foglalkozik napi politikával, hogy a Magyar Műhely nem akarja megkavarni, kinagyítani a napi politikai problémákat, mondván: ez nem a mi dolgunk, akkor esetleg beengedik a lapot és hagyják a szerzőket nálunk közölni. Mindenáron az átjárhatóság, az oda-vissza irodalmi mozgás volt a célunk. Nagy általánossságban és személyileg is a hazai olvasóközönséghez akartunk eljutni.

Behatolási stratégiánk első lépése az volt, hogy a hazaiak közlését nagyon neves szerzőkkel kezdjük, abban reménykedve, hogy súlyos büntetésre ők nem számíthatnak, pl. Németh László, Illyés Gyula, Czóbel Béla, akiknek az anyagát ráadásul (a szerző beleegyezésével) német és francia kiadóktól szereztük meg, amelyek minden kiadást érintő joggal rendelkeztek az általuk megvett magyar kézirat fölött. Czóbel Béla képének reprodukálását illetően - az idős mester maga világosított fel bennünket - a kép tulajdonosa rendelkezik, aki ez esetben annak a Saint-Germain-i templom tövében lévő galériának a tulajdonosa volt, aki éppen kiállította őt. Még meg sem száradt a nyomdafesték a MM második számában közölt Czóbel-reprodukción, amikor jelentkezett Bartha László (akkor jó nevű festő), hogy ugyan erre engedélye nincsen, de tőle is közölhetnénk reprodukciót. Ha Czóbelnek lehet, neki miért ne? Vállalja a következményeket. Rianás című képét a harmadik számban hoztuk le. A stratégiánk bevált. Egyre többen küldtek kéziratot, verset, novellát, reprodukálható képzőművészeti anyagot.

A hazai szervek feltételezésünk szerint azért keresték velünk a kapcsolatot, hogy felügyeljék s uralni tudják ezt a nekik nagyon kellemetlen közlekedőedényekre emlékeztető helyzetet. Az egyik Luxemburg-kert melletti kávéház teraszán találkoztunk az akkor kultuszminiszter Darvas Józseffel, aki úgy beszélt velünk, mintha bennfentes lenne köztünk a kapcsolat. Az írószövetséggel kapcsolatban például elmondta, hogy anyagilag mindent a minisztérium fedez: az írószövetség székházának a költségeitől a szövetség választott tagjainak a fizetéséig. Érthető, mondta, hogy úgy táncolnak, ahogy ő fütyül, vagyis a hatalom az ő kezében van, tárgyalni csak vele érdemes.

50