Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Láng Gusztáv: Érmindszent, a jelentéses táj

Mindezzel együtt Érmindszent az otthontalanság ellentéte. Meggyőz erről a Kis, falusi ház, melyben a szülői ház a lélek legmélyebb titkainak osztályos társa, s úgy óvja a hazatérőt, erényeivel és gyarlóságaival, mint az anyaméh a magzatot. Utolsó sorának tárgyias pontossága szinte egyedül álló Ady költészetében: „Csitt, jajgatva fut le a hóvíz / A bádog-csatornán.” E hanghatással a ház mintegy válaszol a fiú töredelmes gyónására.

De térjünk vissza a szekérhez, mely alighanem Érmindszentre vagy Érmindszent- ről „futott”. Ady verseiben többnyire modern járművekkel találkozunk, az otthonversekben tűnnek fel a „falusi” járművek, a szekér, illetve télen a szán. Ez utóbbi a Krisztus-kereszt az erdőn című költeményben. Azért emelem ki az Ermindszent- hez köthető versek sorából, mert egy Ady-verstípus keletkezéséhez kapcsolható. Ady Istenes verseiben csak a hit állapotáról esik szó, igazi élethelyzetek nélkül. Csak két Ermindszenthez köthető versben esik szó a hit feltámadásának, létrejöttének konkrét élmény-pillanatairól; a fentiben, és A pécsi Mária címűben. Ez utóbbiban nemcsak helyszín Érmindszent, hanem a hirtelen támadt áhítat forrása is a népi vallásosság, a vele való azonosulás.

A Kocsi-út az éjszakában a költő talán legtöbbet idézett verse, különösen korunkban, melyben a teljesség-hiány, a töredék-lét szenvedésének felmutatása elsődleges írói érdem. Nem is akarom az erre vonatkozó jelképiségét taglalni, csak arra hívnám fel a figyelmet - eddigi eszmefuttatásom lényegében ezt készítette elő -, hogy e versnek is van (vagy lehet) köze ahhoz a szülőföld-élményhez, ahhoz az otthonossághoz, melyet itt felvázolni igyekeztem. A „rossz szekér” abból a világból viszi ki utasát, amelyben otthonosság és önazonosság reménye élt; ez a remény foszlik szét a „csonka Hold” látványától.

Még egy kétértelműségre is figyelmeztetnék. A „kocsi-út” nemcsak utazást jelent, hanem magát az utat is, amelyen halad a szekér. Ebben az értelemben a költeményt érdemes összevetni Az elsüllyedt utak cíművel, mely pontosan erről az otthon-elhagyásról, a visszatalálás lehetetlenségéről szól. „S száz út végén nem vettem észre, / Hogy már minden utam elfogyott.” Egyetlen útra kellene rátalálni, amelyen a „tékozló fiú” hazatalálna (ha távolról is, de erre a bibliai történetre emlékeztet a költemény), ezt azonban elnyeli a „vaksötét puszta” és a „sűrű köd”, akárcsak Az eltévedt lovasban. E vers - és a jegyzetben említett élmény-tömb - értelmében én nem a haza-út, hanem a távozás versének vélem a Kocsi-út az éjszakában címűt. Az utolsó szakaszban a „jajszó” felfogható úgy is, hogy az elhagyott otthon siratja a távozót. A „mély csönd” a válasz hiánya; a „lárma” a világ zaja, de lehet az emlékek zsibon- gása is. Azokhoz a reményekhez, melyekkel az otthon, a szülőföld biztatta az utazót, nincs visszaút. De az otthonon kívül nincs más, csak a csonkaság, a teljesületlenség.

Végezetül szabadjon idéznem a költemény legtragikusabb sorsú olvasóját, Radnóti Miklóst. Amikor már minden reményt szertefoszlatott benne a „haláltudat”, utolsó érve a hazatérés, a bölcsebb és jobb halál lehetősége mellett így szól: „De hisz lehet talán még! A hold ma oly kerek!” Vagyis nem csonka, mint Ady versében, s ez biztathatja a halálba menőt.

83