Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Szelestei N. László: Tarcsai forrás

azért maradjatok bízvást csendességben, legyetek még szólok figyelmetességben. Barátim! Kik orvos vizemmel éltetek, örülök, ha vélem meg elégedtetek: Nem szoktam kérkedni, sőt igazán mondom, hozzám járulókra van különös gondom. Az én betegem vesz csak oly orvosságot melyben gyomor, ’s ízlés egy’ránt lel jóságot. Arult-e a patika valaha oly vizet, gyógyétó erkölcshez mely kapcsolt jó izet? Tudjátok meg, nékem nincs földi kezdetem, magasabb helyekről vettem eredetem; Ganymedes szokott cseppeimbül vinni, valahányszor ura méltóztatott inni. Jupiter adta meg kellemetességét ízemnek, ’s színemnek ritka kedvességét, Márs ajándékozott vasas erősséget, mindent tudó Phoebus orvos mesterséget. Három fő istennek bírván kegyelmével, csak játszom nyavalyák gyilkos seregével mint ölyv, mely ha örvöst ejthetett körmére, addig fojtogatja, még járt életére. Én a tüdőt, lépet, vesét, májt tisztétom, vérnek élességét, ’s aranyért ritkétom, túrhat, fövényt, fókélyt gyökeréből bontom, köszvént társaival fészkéből kirontom. Itt az anya-méhnek tágul szorulása, rendbe jön természet helytelen folyása, In, gyomor, melly, kéz. láb, ’s fő erőséttetik, egy szóval az ember újonnan születik. Hypocondriátul ha kinek gőzölög feje, vagy más ó\ám\fáj, avagy szédölög, bátran jöjjön hozzám, ne sajnálja útját, tudom, hogy megáldja tárcsái völgy kútját. Az epe bár sárga, vagy fekete légyen, titkos erőm által tagokbul kimégyen, fogadom, ki nálam iszik húszszor tízet, ’s harmincszor megfördik, héjába nem fizet. Gyógyulnak itt minden rendű betegesek, szegények, boldogok, parasztok, nemesek, akar hazafiak, akar j övevének, férfiak, asszonyok, fiatalok, vének. Előbb ki fog Titán tüzes szekeréből, Olympusra is hajt Óceán mélyéből, mint elöl számlálnom lehessen azokat, kik általam jobban érezik magokat. 48

Next

/
Thumbnails
Contents