Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Könyörtelen figyelem. Alexa Károly és Bokányi Péter beszélgetése Tárnok Zoltánról

hősei „dumálnak”, hogy elüssék az időt, Tárnok Zoltánéi viszont beszélnek. Számukra létkérdés, hogy elmondhassák az életüket - Tárnok számára létkérdés, hogy elmondassa velük az életüket.

A. K. Tárnok Zoltán legújabb könyvét Hornyik Miklós barátunk menedzselte, akire súlyos bajában szeretettel gondolunk, és akit Ottlik-könyve megjelenése alkalmából is köszöntünk. O írja: „Nincs még egy prózaírónk, a posztmodern előtti és utáni magyar irodalomban, aki árnyaltabban és gazdaságosabban fogalmazna... Mondatainak lélegzetvétele és ütemezése olyannyira magasrendű alkotói lelemény, hogy már-már a megtévesztésig emlékeztet a köznapi beszédre.” Mik- száthról írtak effélét valaha, aki ifjúkorában maga is eleget kujtorgott a Horváth Mihály téri (minek is hívták akkor?) plébániatemplom környékén.

B. P. És így folytatja Hornyik: „ A prózaíró Tárnok Zoltán olyan varázsló, akinek nincs fehér pálca a kezében. Asztal sincs előtte, se fekete cilinder, se fehér nyúl. Nincsenek figyelemelterelő taglejtései. Nincs mögötte sötét függöny. Egyetlen eszköze van csupán: a tiszta, világosan tagolt emberi beszéd. És valami irgalmatlan ítélőerő, ahogyan a világot elénk vetíti.” „Világos, emberi beszéd”, „irgalmatlan ítélőerő” — jóllehet tényleg ez, ami Tárnok prózáját egyedid. Ahogy a hétköznapi, emberi, s a valóban emberi irodalommá olvad írásaiban, s ahogy mindez együtt képes létrehozni egy olyan világot, ami a miénk, merthogy benne élünk - aztán meg persze, hogy nem élünk benne, de tudnunk kell róla és a hozzá való viszonyainkról.

Sellyéi Tamés Ottó

30