Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 10.)

- Majdnem hazudtam magának, amikor azt mondtam, hogy soha nem hallgatok Szabad Európát. Pár hónapja, talán augusztusban hallottam benne egy hírt, ami arról szólt, hogy négy fiatalember úszva akart átjutni Ausztriába. Van egy olyan szakasz Dévénynél, ahol az elkeskenyülő Duna közepe a határ. Pozsonyból mentek odáig sétahajóval és ott ugrottak a folyóba. Egyedül az én barátom ért osztrák partot, a többieket belelőtték a Dunába. Géppuskával tüzeltek rájuk, folyami naszádról. Csatahajó kísérte a sétahajót. Érti ezt? Ez jutott eszembe és ez sokkolt most.- Várjon csak. Erről én is hallottam. Lehet, hogy nem is a rádióban, hanem ismerősöktől. Nem akármilyen hír az ilyesmi. Magyar olimpikonok akartak átszökni és csehszlovák határőrök lőtték le őket. így van?- A többiről nem tudom, olimpikon volt-e, de a barátomról biztosan tudom. Az ő neve Szilárd Zoltán. Ismert név az úszósportban. A londoni siker után mehetett volna Helsinkibe. Ötvenkettőben ott rendeztek olimpiát. Nem vitték, mert híre kelt, hogy nem szándékozik visszajönni. Állítólag a barátnője súgta be illetékes fülekbe. Tőle, magától tudom ezt, mert képzelje: röviddel a dunai nagy úszása előtt összefutottunk egy pesti mulatóban! Nekem is mondta, hogy el akarja hagyni Magyarországot.- Nem lehet megfontolt lény, ha ilyesmiről nyilvánosan beszél.- Ezt mondtam neki én is. Ugyanakkor jól is esett, hogy ennyire megbízik bennem.- Híres embereket folyóba lövöldözni nem akármilyen esemény, de bolgár újságokban semmi nem jelent meg róla.- Nálunk se! Pedig nálunk sajtószabadság van.- Maga csak tudja.- Örültünk egymásnak, hiszen egy évtizede nem találkoztunk. Iskolatársak és barátok voltunk valaha. Persze, hogy nagyot és oldottat beszélgettünk, amibe minden beleférhetett. A szökési szándéka is. Kegyetlen dolog belegondolni, hogy véletlenen múlhatott az élete! Megsebesülhetett volna! Elfoghatták volna! Mi történt vele halálugrása után? Semmi hír azóta róla.

Visszafogtam szárnyalni kezdő képzeletemet, mert érkezett a második fogás, a mustáros csirkemell. A tolmácsnő szerint nem klopfolták eléggé laposra a húst.- Nagyobb hiba, hogy öreg volt a csirke, - mondtam. - És ez csakis abból következhetett, hogy öreg volt az anyja is. Maga minden közmondást ismer, hát biztosan hallotta, hogy amilyen az öreg tyúk, olyan a csirkéje.

Hűvösen fogadta humoromat asztaltársnőm. Nekem se nagyon tetszett. Ellenben alig fékezhető nevethetnéket váltott ki belőlem az, amit ösztönösen és titkon machináltam: a Hruska úr által okított módon próbáltam fogni a villámat és a késemet. Többszöri kísérletre sem sikerült.

Rám repült az emlék. Ahhoz képest, hogy egy ökröt fel tudtam volna falni, semmiség volt a klopfolt csirkemaradvány a tányéromon, mégis, inkább csak piszkáltam az ételt, mert mind jobban betöltötte emlékezésem színpadát Hruska úr.

Első elemista koromtól jártunk hozzá a harmadik elemista Máriával, anyám legkisebb húgával, akivel testvérekként nőttünk. Gyerektelen ember lévén, érthetően szerette Hruska úr a társaságunkat. A szőlővel, meg gyümölcsfákkal betelepített, óriási kertben minden a miénk volt, és lubickolhattunk a direkt nekünk

49