Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Száraz Miklós György: Végső Dolgok
képpen készítse el. Mossa meg, vagdalja össze a gyökereket egy centis darabokra. Tegye befőttesüvegbe, öntse fel pálinkával vagy vodkával. Két hétig áztassa, naponta többször rázza fel, majd szűrje le. Naponta legfeljebb háromszor, egy-egy mokkáskanállal vegyen be belőle. Látszott, hogy vesszőparipája a növényi gyógyászat, mert lelkes előadásba kezdett füvekről, cserjékről, kérgekről, tömlőgyökerekről és gombákról. Latin család- és nemzetségnevek tucatjai hangzottak el, heveny mérgezésekről és varázsütésszerű gyógyulásokról értesültem volna, ha csak a tizedét is értem annak, amit rám zúdított. Egyszer csak befejezte az előadást, felém fordította a kétszáz éves üzleti könyvet, ujjával egy rubrikára bökött. Itt írja alá, hogy átvette a küldeményt. Odakapartam a nevem Moorcroft neve alá, aztán hónom alatt a madzaggal átkötött csomaggal kiléptem a huszonegyedik századba. Amikor hetek, talán hónapok múlva hazatértem, a három könyvet - hosszú vívódás után - eladtam. Az almanachot - Ó-Polynésia leírásával és Georgius Pannonius kéziratos feljegyzéseivel - megtartottam, mert nem hagy nyugodni, hogy ki volt az az ember, aki a mohácsi vész esztendejében kezdte írni jegyzeteit, melyeket közel háromszáz évvel később talán éppen az a Tibetet járt magyar köttette egy 1795-ös kalendárium fedele alá, aki soha nem jelentkezett a geronai call mélyén megbújó boltocskában a könyveiért. A zsoldosból lett néma barátról nem sokat sikerült megtudnom. Egyetlen befejezett művéről tudunk, egy Lajos királynak ajánlott munkáról - De regiis virtutibus ad Ludovicem Hungáriáé regem -, melyet szerzője 1523 májusában zárt le a ferrarai Szent Kristóf rendházban. A mű töredékesen sem maradt ránk, más itáliai auktoroktól tudjuk, hogy királytükör fejezetében a szerző a műfaj középkori hagyományai szerint a három teológiai erény - hit, remény, szeretet (fides, spes, charitas) - és a négy sarkalatos erény - bölcsesség, bátorság, mértékletesség, igazságosság (pmdentia, fortitudo, temperantia és justitia) - mibenlétét boncolgatja. Második, rövidebb fejezetében viszont állítólag kizárólag az ítéletről, születésről és halálról, feltámadásról elmélkedik. Ama régi itáliai auktorok közül néhány tudni véli, hogy műve példányait a szerző maga semmisítette meg. Két évvel azután, hogy a könyvek birtokába jutottam, visszatértem a négy folyó - az Onar, a Güell, a Galligán és a Tér - városába. Először azt hittem, az emlékezetem csal meg, mert hiába botorkáltam a székesegyház alatti sikátorokban, sehogy nem leltem a középkort idéző antikvár-zsibárudát. Újra és újra visszatértem a biztos pontokhoz, újra és újra nekilódultam, de hiába, a boltnak nyoma veszett. Aztán rájöttem, hogy bármerről indulok, végül mindig ugyanott kötök ki, így hát el kellett hinnem, hogy a kopott, öreg üzletet felszámolták, helyén egy csillogó kacatokat áruló, neonfényes szuvenírbolt működik. Nem szívódhatott fel nyom nélkül, gondoltam, megkeresem az öreg zsidót. A városi hivatalban tudtak róla, világhálós címmel, telefonszámmal, vélt rokonságának isztambuli és etiópiai elérhetőségeivel is szolgáltak, ám akárhol kopogtattam, falakba ütköztem mindenütt. Kurta, elzárkózó mondatok, érteden visszakérdezések, a semmiben végtelen hosszan csöngő telefonok után egy halottnak látszó villámpostafiókról váratlanul ez a két sor érkezett: „Kérni vagy adni akarsz, mindegy. Értsd meg, a világ már nem érdekel.” 8
