Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Győri-Nagy Sándor: Kultúrjelentések nyelviesülése: a hang és az érzet, a gyök és a képzet
hét, akik átélték a Ceau^escu-rezsim végső évtizedeit, de azoknak a magyaroknak is, akik alkalmi látogatóként töltöttek el ott némi időt. Ez a könyv is a gyermekkor regénye, ahol az emlékezés zömmel olyan „címszavakba” sűríti a maga helyzetrajzait, anekdotáit, pillanatfelvételeit, kommentárjait, amelyek az erdélyi-román élet nyomorúságainak és tébolyodottságának hívószavai. Jellegzetes elem - többrendbeli elhatárolódás tünete -, hogy a szöveg megcsillagozza a román szavakat... Töredékes család- és kortörténet, amely nem bajlódik szerzői magyarázkodással vagy posztmodern poétikai ismeretek újrafogalmazásával. Amik a zsánerek és epizódok sorozatát ellenpontozzák, azok a címszavakon belüli kurzív betétek, lírai, drámai és abszurd látványelemek ezek, váltakoztatva az első és harmadik szentélyű előadásmódot. Valóban szótár ez egy epizódokból kiformált családtörténet kulisszái között (vagy fordítva). Olyan szótár, amilyenekre még hozhatunk példákat: egy kor és egy mentalitás kulcsszavainak lajstromozása. Gyárlátogatás. Ikertelefon). Közmunka. Szappan és Cigaretta (fizetőeszközök - ki ne emlékezne: Amo és ezüst Kent, amiket soha senki el nem fogyasztott, hanem adta tovább), Osztás. Házicsoki. Lámpaláz (kétévente a vámnál a magyar-román határon), Disznóvágás (a blokkház előtt...), maga a Blokk, a Bon (jegy), Milicista stb. és persze a Zakuszka (ez a tartósított lecsóféle - „mindenki mindent eltett télire”)... Egy valóban jelentős író, Podmaniczky Szilárd, is hallatlan magabiztossággal él a szótárregény lehetőségeivel, hozzátéve, hogy ő a kisformák más változataiban is otthonos, szinte Temesi hajdani invenciózusságát idézi, aki hol egy keresztrejtvényre, hol egy levelesláda tartalmára bízta mondandóját. Podmaniczky Szép magyar szótárinak (2009) beszédes alcíme: Történetek A-tól Z-ig. A könyv irdatlan mennyiségű 3-7 soros cikkecskéből áll. Ezek lényegüket nézve mikrotörténetek. A Szép magyar szótár - amely már címével is sokfelé utal nem a szerző alanyiságának valamiféle kódja. A mindennapok „objektív” tényanyaga áll benne össze, pontosabb szólva, kavarog, torlódik - óriástabló, amelynek nem ambíciója, hogy egységes benyomást keltsen, de az sem, hogy körülírjon egy elbeszélő személyiséget. Az elbeszélő az, se több, se más, mint egy olyan valaki aki itt-előttünk a szavakról beszél. Még pontosabban: az a szuggeszciója a könyvnek, hogy maguk a szavak jelenítik meg önmagukat. Persze minden kulcsszó címként funkcionál, azaz ez a kétosztatú szövegforma (cím és szöveg) nem nélkülözi a reflektivitást. A közvetlen látványok, történetmorzsák, attól válnak abszurddá, kifordítottá, attól lepleződik le a látszat és a való ellentéte, hogy a cím eleve megadja a valós vagy hamis értelmezési irányt. A könyv bárhol felcsapható, s mondhatni, hogy a bemutatott világot egyetlen dolog szabályozza: az egyazon modorú és szerkezetű nyelvi tömbökből összerakott narráció. Irónia és meghittség, líra és viccelődés, abszurditás és leleplezés nagyon érzékletes példáit idézhetnénk. Álljon itt három darab, méghozzá mindegyik a magyar „népélet” fogalomköréből. Már csak azért is mert az írót aligha lehetne a konzervatív nép-nemzeti tábor szerzői közé sorolni... Abál: A kövér férfi felbontotta a levágott disznót, a részeket a feldolgozási mód szerint külön tálba helyezte. Utoljára az abálni való szalonna maradt, de ennek nem jutott edény, pedig mindent pontosan előkészített. Ott állt kezében a fehér szalonnával és gondolkodott. A felesége az ablakból figyelte. Csak nem most kap rá a fo182
