Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Győri-Nagy Sándor: Kultúrjelentések nyelviesülése: a hang és az érzet, a gyök és a képzet
A szerkezetes nyelvi jelentések ugyanúgy jönnek létre, mint minden szerkezetes képződmény az élő anyagi világban. S ha az élő emberi test, mint csupán önmagából reprodukálódó, a környezet éltető anyagaiból feltöltődő, rendkívüli szervezettségű, élő anyagi képződmény „elvileg” szerveire, azok szövetféleségekre majd molekulákra, a molekulák atomokra tagolhatok, mely utóbbiak más szervezettségű élő anyagi képződmények atomjaihoz hasonlóan végül egy Mengyelejev-féle periódusos rendszerben „foglalhatók össze” közös szerkezeti alapként, akkor ugyanez a tudományos gondolkodás törvényei szerint a nyelvtől se tagadható meg. Nem lehet véletlen, hogy az '»élet anyagi alapjait jelentő elemek«-» atomtípusainak száma nagyjából egyezik a nyelvek értelmes beszédhangjainak átlagos mennyiségével. A jelentésszerkesztés ebből a különlegesen tágas hangjelentésból kiindulva nagyjából a „gödör” megoldású magyar találóskérdés elvén történik: ha tesznek hozzá, csökken, ha vesznek belőle, nő. A legspecializáltabb nyelvi jelentés a legszerkezetesebb, míg a legtágasabb, legsajátságosabb a legkevésbé szerkezetes: a hangjelentés. A hangjelentés magja: a képzéshelyi érzet A zenetanuló példáját folytatva kijelenthető, hogy valójában a zenetanuló csak egy második hangszerrel ismerkedik az elsőn szerzett öntudatlan tudás óriási jelentőségű alapjain. A testhangszer megismerése, illetőleg a testhangszer hangskálájának megtanulása, működtetése sokkalta bonyolultabb. Igaz, jelentősége is nagyságrendekkel nagyobb, hiszen az anyanyelv elsajátítása és az ennek feltételét jelentő beszédtanulás az egyéni emberré válás megalapozója. Hogy azonban a zenetanulás mégis hosszú éveket vesz igénybe, a testhangszer és a zeneinél nagyságrendekkel bonyolultabb hangskálájának kialakulása pedig a lényeget tekintve egy év alatt megtörténik, az a r* női emlőkre tapadó „csecsemőnek” nevezett embercsoda máig földerítetlen képességeivel magyarázható. Bizonnyal nagyon jelentős mértékben táplálkozik ez a rendkívüli intenzitású tanulási képesség az anyai testhangszer csodálatos zenéjéről őrzött, a nyelvészet által még szintén föl nem derített vertikumú hangemlékekből. Az anyai testhangszert kívülről, „működés közben” meglátva, megélve ugyanis a csecsemőben nem puszta „tanulási folyamatok”, hanem, s ezt fontos aláhúznunk, azonosítási folyamatok zajlanak. Egyrészt az anyától szerzett méhbeli«-» hangemlékek és a frissen kapott anyai hanghatások azonosítása, másrészt a hang- és látványérzetek minden részletében történő egymáshoz rendelése. Nem részletezem itt, mert egyetemi előadásaimban elmondtam, számos publikációmban leírtam néhány fontos szakaszát e rendkívül bonyolult érzetazonosítási láncnak. Ennek pontos, esetleg mérőeszközös végigkutatásával máig adósa anyanyelvi közösségünknek a mellékességekben veszteglő nyelvészet. Pedig ezt az érzetazonosítási láncot minden csecsemő „végigkutatja”, ráadásul olyan emberfeletti munkával, amire az ebből „kinőtt nagyok” már nem csak nem emlékeznek, de nem is lennének képesek. Ezt az érzetazonosítási periódust a felnőtt nyelv az egyszerűsítő „gügyögés” megnevezéssel intézi el. Mintha kis butuska, kis „gügye” lenne ez a szorgalmas-szenvedélyes anyanyelvtanuló. S mintha „gagyi” dolgok birtokába jutna a gagyogással. Pedig egy világot szerez meg magának ezáltal. Egy különleges világba történő' belépés, az abban való értelmes, szolgáló élet küldetéses jogát szerzi meg és ala161
