Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Lőcsei Péter: Kresznerics Ferenc és "gyökerésző" szótára

méltóztassék. Ha más tudnivaló dolgokat írni méltóztatik, azzal buzgó hazafis ágát fogja bizonyítani, mellyel ezen gyenge ügyekezetemet gyámolítani ügy ekezik. ”1S

Több jel mutat arra, hogy a szombathelyi professzor kapcsolatban volt Verseghy Ferenccel. Könyvkatalógusában például a kor elhíresült nyelvészének szinte valamennyi kötete megtalálható. Közülük a Magyar Aglaja ,/f ’ Szerző'ajándéka”, Az Emberi Nemzetnek Történetei pedig az „e dono Authoris” megjegyzéssel szerepel. Az „Ungarische Sprachlehre” Sághy Ferencnek, ,/l ’ tiszta Magyarság” pedig Sándor Istvánnak a jóvoltából került hozzá. Kresznerics tekintélyét nemcsak a hozzá írt, neki közvetített kérések jelzik, hanem azok a levelek is, amelyekben hivatkoztak rá. Csehy József jóvoltából Kazinczyhoz, Ferenczy János révén pedig Horvát Istvánhoz jutott el tevékenységének és terveinek híre.

A holt nyelvekben is jártas professzor 1806-ban kiadta A’ Császárok című fordításkötetet. II. Julianus görög nyelvű történelmi munkáját 1788-ban pozsonyi kis- papként kezdte fordítani. A későbbi átdolgozás során a vékonyka könyv bőséges történelmi, filológiai jegyzetekkel és értelmezésekkel gazdagodott. Az antik hivatkozásokon kívül a fordító számos szombathelyi vonatkozású régészeti megjegyzést közölt. A kiadványról nem jelent meg komoly ismertetés; Kultsár István lapjában csupán rövid tájékoztatót közöltek róla.

Az Analecta Philologica köteteinek tanúsága szerint Kresznerics 1804 és 1808 között számos újabb grammatikával, nyelvtanfélével ismerkedett meg (F. M. Meninski: Institutiones Lingua Turcica. Vindobona, 1756.; A’ Magyar Nyelv elé mozdításáról buzgó esdeklései G. Teleki Lászlónak. Pesten. 1806. stb.). Részletes másolatot készített Fáb- chich József lexikográfiai kéziratáról {„Kengyel jutó, avagy Magyar Kálepinus példája" In: Analecta VI. 331-352. o.). 1806 februárjában Bécsben jegyzetelte ki Makó Pálnak egy korábban megjelent szótári tervezetét {Analecta VI. 353-355. o.). A. Magyar Hírmondó Toldalékúban 1793-ban kiadott fejtegetés tanulmányozása alighanem azt bizonyítja, hogy ekkor már komolyan foglalkozott a Magyar Szótár megírásának gondolatával. A fent említett négy esztendőnek számottevő a szépirodalmi és egyéb szakirodalmi „termése” is. Kresznerics Apáczai Csere János enciklopédiájából húszoldalas szójegyzéket állított össze. Hasonló alapossággal dolgozta fel Pázmány Kalauzít, az 1651-es bécsi kiadású Zrínyi Miklós-kötetet {Syrená), továbbá Katona Istvánnak a História Critica című sorozatát. A kortárs szépirodalomból Dugonics Jólánkaját, Csokonaitól az Anakreoni dalok at, Kelemen Borbála kötetét {Pichler Karolina’ hasonlatosságai) és Verseghy Ferenc művét {Gróf Kaczaifalvi László, avagy a' természetes ember) „böngészte ki”. Szótárában később valamennyire hivatkozott.

Hagyatékában fennmaradt egy XIX. század elejéről származó dalgyűjtemény, amely egyházi és világi énekeket tartalmaz a paptanár lejegyzésében.'^Tudomásom szerint egyedül Szabó T. Attila tett róla említést.17 Mivel ő nem elemezte az ösz- szegyűjtött anyagot, és nem is közölt belőle mutatványt, érdemes lenne hozzáértő kutatóknak feltárni, esetleg válogatva kiadni ezt az ízléstörténeti, művelődéstörténeti szempontból is értékes, gazdag kéziratot. A gyűjteményben ismert és ismeretlen szerzőjű egyházi énekek (Szűz Aloysiusrúl ének; Szent Márton Püspökiül, és Hit- vallónil); katonadalok (Farkas László: Szala Vármegyei Bánderisták éneke 1790.; Az 1788dikban kezdődött Török háború alkalmatosságával készített áhitatos énekjek az ellenségföldén táborozóKátholikus Székelyeknek; A’Magyar Insurgensekhez 1797. stb.);

130