Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Lezsák Sándor: Gyalai Béla kiállításához
LEZSÁK SÁNDOR Gyalai Béla kiállításához Eddig nemzedéki útitárs, rokonszervező, de távoli Szemlélő voltam, ám egy novemberi vasárnap kora délután, miután vettem egy mély műtermi lélegzetet, felköltöztem Gyalai Béla festményeire, beszédes-képes világába. Tehát én most a megnyitó szövegét olvasó Látszat vagyok, a történelmi fénytörésben optikai csalódás, mert valójában tudósítást küldök a képek, festmények mélyrétegéből. Most éppen óvatosan húzódok el egy Nyugatra tájoló színkép ragadós, iszapos vöröséből, körülöttem a Szodomái piacos nyervákolás, próbálok tiszta helyett keresni, a Nagy Semmit, hogy össze ne kenődjek, s immár innen köszöntöm a tárlat látogatóit. Szemem látóhatára keretbe fogja, amit látok, tűnődöm kicsit, lám ez is egy festmény, ez most Gyulai Béla élő-eleven képe, a címe: Egy laki teleki kiállítás nézői. De mielőtt a helyszíneket fölcserélném, s vitatni kezdjük, hogy a valóságot honnan érzékelem, innen a Szodomái képről avagy a kiállítás nézőinek képzelt kerete előtt, hogy hol is van a Weöres Sándor-i lét visszája és színe, s még mielőtt meglebbent, megérint bennünket a vissza-visszatérő örök bizonytalanság bizonyossága, nos mindezek előtt nézzük, hallgassák meg: mit érzek, hogy érzek ebben a vörös világban, Gyalai Béla tudatának alsó rétegeiben, kamráiban, időben is szerte indázó járataiban, ahol a felszíni világ valóságából, az én valóságom, a mi életünk képződik a tapasztalati szűrőkön lefelé. Amikor évekkel ezelőtt a festmények előtt álltam, beleborzongtam, viszolyog- tam, taszított a sok vörösben alámerített szörnyszülemény, undorodtam a Szodomái erkölcsi fertő arcokra is kiütő ragályától, s vitt a lábam a tájképekhez, a természet fény-árnyék rendjéhez, az örök megújulás egészséges reményéhez. Most azonban nem menekülhetek, itt vagyok Gyalai Béla vörös vészkorszakát idéző képek belvilágában, s ahogyan figyelem a megnyúlt karokat, hüllőkre emlékeztető szemeket, egyre erősebb bennem a felismerés: ezek a szörnyszülemények életközelből már nem szabad és független gonosztevő gnómok, hanem szánalmas eszközlények, a Romboló Erőszak, a bibliai Vörös Sátán tenyésztett ördögei. Igen, ez az Állandó Lényeg: a Teremtés és a Romboló Erő örök küzdelme. Ebben a telített vörösben gázolok most, körülöttem ismerős arcok, mozdulatok, a Sátán rabszolgáinak tánca a Pokolban, cserélhető álarcok, angyalok és ördögök, a torz gondolatokból, aljas ösztönökből életre keltett lények, s a vörösfátylas homályból biblikus történetek, örök igazságok derengenek, és csak a Látóknak fénylenek föl. Itt van Jákob méricskélő és ravasz mozdulata, tehetetlenül árvul az eladott József, s íme Júdás, a mindenkor Ügyeletes Júdás kiürült szemgödreiben fekete lyuk, elnyel múltat, jövendőt, a csók a száját sebesre marta, s terjed a kór, a gyorsan ölő nyálas méreg a lelkét-testét örök időkre átitatja. Járom a képeket, a rejtett utakat, ösvényeket. Itt van előttem, közelemben Szent Antal megkísértése az érzéki örömök igézetében. A kép üvegéből úgy tet2
