Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Pomozi Péter: A szabályos hangmegfelelés dicsősége és viszonylagossága

4. A szabályos hangmegfelelés dicsősége és viszonylagossága

Talán sikerült az olvasót meggyőzni arról, mennyire lényeges a szabályos hangmegfelelés tana és módszertana a hangtörténet és a szószármaztatás szempontjából. De talán arról is, hogy nem az a helyes, ha megkerülhetetlenségét hangsúlyozva az újgrammatikus iskola nyomán egyirányú hangtörvényekről beszélünk. Ez ugyanis zsákutcás közelítés, egyrészt mert ilyen megfelelések csak nagyon feltételesen vannak, másrészt láthattuk, a történeti és területi nyelvváltozatok közötti egyezések megértésében a dimenzionális nyelvszemlélet vihet előbbre. Ezzel a közelítéssel új távlatokat kaphat a hangváltozások-hangváltozatok tanulmányozása, egyes részdiszciplinák elszigetelt dogmatikus közelítései csak dicstelenséget okozhatnak.

JEGYZETEK

1 Ebben az időben még nem volt sem a történeti, sem a (történeti) összehasonlító stúdiumoknak olyan általános, székében elfogadott szakszókincse, mely máig hatna, ez természetszerűen tükröződik A magyar nyelv szótára terminológiai alapjaiban is. A CzF.-szótár belhasonlítás szava nagyjából a mai belső rekonstrukciónak felel meg. Czuczor-Fogarasi külhasonlítás fogalma már fogósabb kérdés: ez egyként jelölhet rokon nyelvek közötti megfeleltetést és így elvben rekonstrukciót (is), jóllehet a szótár ősi, írásos emlékekkel alá nem támasztható hangalakokkal nem dolgozik, de jelölheti egyszerűen az adott szó esetében véleményük szerint szóba jöhető nyelvek közötti egybevetést is. Ennek a kettősségnek egyik oka, hogy a szótár szerzői nem próbálták meg a nyelvrokon nyelvek és a nem nyelvrokon nyelvek egybevetésének módszertani különbséget tisztázni.

2 Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára I-VI. Magyar Tudományos Akadémia, Pest-Budapest, 1862-1874.1/22-23. Az idézetekben megőrzőm a korabeli szóhasználat hangulatát és a régies alakok ízét, csak a mai olvasást könnyítő, néhány technikai jellegű helyesírási változtatást tettem.

3 Idem 20-23.

4 László Gyula: A kettős honfoglalás, Magvető Kiadó, Budapest, 1978. ill. Futaky István: Nyelv- történeti vizsgálatok a kárpát-medencei avar-magyar kapcsolatok kérdéséhez. Universitas Kiadó, Budapest, 2001

5 L. a második lábjegyzetet.

6 Ez utóbbit nevezhetjük posztneogrammatikus vagy talán helyesebben posztevolucionista történeti nyelvészeti aspektusnak is, vö. Pomozi Péter: A nyelvcsalád születése és a családfák. Megjegyzések egy „paradigma-vitához”, Vasi Szemle, 2010/1, 96-113. Függetlenül az egymástól olykor gyökeresen eltérő nyelvészeti felfogásoktól, a történeti összehasonlító nyelvészet minden paradigmájában van a dolog természetéből fakadóan közös módszertani alap: mit mivel milyen kritériumok alapján rokoníthatunk genetikailag az eltérő nyelvi szinteken, alapszókincs kérdése, stb. Az a figyelemre méltó, hogy éppen ebből a konstans módszertani alapból van meg számos elem a Czuczor-Fogarasi szótár elméleti bevezetésében is, nóta bene az azt bevezető akadémiai belső elrendelésben is. Az is figyelemre méltó továbbá, hogy az eredeti belső elrendelésekhez képest, - Teleki nyomán Toldy (Schedel) 1834. ill. 1840, Vörösmarty Mihály kitűnő mutatvány-szócikkeivel - a szócikkek java részéből hiányzik az eredetileg elképzelt d) pont, azaz a szavak származása, különös tekintettel a „külhasonlításra”. Az, hogy egyes gyökök (szótövek) esetében a romantikus gyökfelfogásnak hódolva miként rendeli alá a szótár a maga esetenkénti etimologizálási gyakorlatát az alapvetően nem hibás elméleti kiindulásnak, nem tartozik írásom keretei közé. Már csak azért sem, mert a jubileumi konferencián a romantikus gyökelmélet szótárra gyakorolt hatásának kérdését két avatott előadás is érintette, vö. Horváth Katalin és Németh Renáta cikkét.

7 Ferdinand de Saussure: Bevezetés az általános nyelvészetbe. Gondolat, Budapest, 1967. Különösen a 93-95. oldal.

8 Értsd szótő, az esetek többségében ez abszolút szótő. „Vannak a nyelvekben bizonyos alapszók, melyekből vagy belváltozás, vagy toldás által más-más, alapeszmében egyező, vagyis ugyanazon eszméből kiinduló szók erednek. Amazokat a nyelvészek gyököknek, emezeket származékoknak szokták nevezni.” A származékokat ma származékszóknak nevezzük. (CzF. 1/63.)

73