Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Bérczi Szaniszló: Magyar Nyelvkémia
nak a természet hangképleteit is kereső, visszaadó, a hangutánzó, hangulatfestő szavakkal igen jól leíró hangutánzó szavakban. A hangutánzó, hangulatfestő szavakkal elsősorban azt jelöli a hangzó nyelv, hogy mi is történik a természetben. A ma már egyszerű beszédhangokból összerakottnak látszó hangutánzó szavak is hosszú absztrakciós, gondolati, gondolattársítási, összehasonlítási és kiválogatási munka eredményei. A következőkben a hangokra alkalmazzuk a fogalomfejlődés visszacsatolásos modelljét. Ahogy Németh László (1973) írja a fizika modern fogalmairól, hogy azok lényegében a mérési módszerrel vannak meghatározva, valami ehhez hasonlót ismerhetünk föl a hangok kialakulásának folyamatában is. A fizikában lezajlott fogalomfejlődés ráirányítja a nagy gondolkodó figyelmét más tudományterületeken lezajló hasonló folyamatokra is. A lámpás-fogalmak megnevezéssel Németh László hangsúlyozza azt, hogy csak a megismert jelenségvilág alapján kialakított fogalmak érvényességi határának kijelölésével léphetünk tovább. Ha tehát a mai fogalmak alapján a fogalmak kialakulását és fejlődését nyomon akarjuk követni, akkor először föl kell „lazítani ” a ma használt fogalmi gépezet „csavarjait". Álljon itt példaként e gondolkodási folyamat egy mai műszaki alkotásra alkalmazva. A mai, jól összeillő szerkezeti elemek helyett, egy korábbi időben, egy még kevésbé összecsiszolt „gépezetet” kell elképzelnünk. Visszafelé haladva az időben, mindezt meg kellett előznie egy még éppen csak, hogy összeillesztett szerkezetnek. Ekkor a kiindulás szinte csak az alkatrészek összerakásával indult. Igen, de az alkatrészeket is létre kellett hoznia valakiknek, valamikor a korábbi múltban. Folytathatjuk tehát a szétszedést, most már az alkatrészekre vonatkozóan. Ez az elemzés tehát igényli az alkatrésznek tekinthető kisebb részek fölismerését is. A folyamat megszakítatlan sort képez ősi élethelyzetekig. A nyelv kifejlődésére alkalmazva ezt a szemléletet, bárha csak az alapelemeket is szedjük szét, mégis mindig élethelyzetekben kell elképzelnünk az építés folyamatát. így a beszélt nyelv szétszedési folyamatában a mondatot szavakra, a szavakat gyökökre és képzőkre, majd hangokra szétszedve a fejlődési folyamatnak az elejére jutva már nincsenek is alkatrészek, hangelemek, csak az élet maga. Az emberi élet hétköznapjai, az ember életfönntartó cselekedetei és az ember körül a természet jelenségei. Ebbe a távoli múltba képzeljük magunkat, hogy a nyelv kialakulását rekonstruáljuk (újra fölépítsük). Az ősi alaphelyzet rekonstrukciója azt is jelenti, hogy a jelenségeket általában „középen ragadjuk meg”. Ez a középen arra utal, hogy alaphelyzet jelenségeit osztatlan kori valóságukban indítjuk. A nyelv ugyanis nem a mai elemek és rendszer szerint kezdte meg helyzetközlő szereplését, hanem a természet hangmintázatai közül történő ősi egységek kiválasztásával. A beszélt nyelv esetében tehát már a természetben létező hangmintázatok (zörejek és hangzások) utánzásával megindult a hangképletek használata. Ezek között vegyesen voltak a ma is egyedülállóan hangzók (á, ó, é, stb.) és a csoportosan hangzó képletek. (A fogalomfejlődésre bemutatott modellben is ennek egy változatát alkalmazzuk a fejlett fogalmak fejlesztésénél.) Utánzási folyamattal indulhatott tehát a fölismerési folyamat: ezt követte a 47