Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Bencze Lóránt: A tudás dinamikájáról, társadalmi-történeti-kulturális meghatározottságáról

torikát, stilisztikát, irodalmi elemzést, exegézist, hermeneutikát, történeti és antropológiai nyelvészetet stb. Nem a felsorolt tudományágak szétdobott fragmentumaiként, hanem egységes egészben láttatva. Ez volna a ’felhasználó-barát’ nyelvtantanítás. Akkor majd megvalósulna: Non scholarum temporibus séd vitae spatio - „a grammatika szeretetének és az olvasás gyakorlatának nem az iskola, hanem az élet ideje szab határt.” Megvalósul a Studium pertinax, Studium perpetuum, mai magyarul a life-long learning magyar nyelvtan. Akkor majd elhárulnak azok „az akadályok, amelyekkel tele vannak mai nyelvtanok, melyeket azok is alig értenek, akik írták őket.”27 Többször és konkrét példákkal felhívtam a figyelmet, hogy a magyar történeti és nyelvészeti kutatások és egyáltalán a magyar humán és társadalomtudományi kutatások gyakran azt a benyomást keltik, hogy bár a szakterületükön és szakmódszertanukban alaposak, hiányzanak belőlük, illetve a kutatások mögül bizonyos általános tudományelméleti alapelvek, és ez bizony megkérdőjelezi, aláássa a kutatási eredmények érvényességét. Ilyen hiányosságok többek között, hogy- hiányzanak a modális minősítések (’a tudományos kutatás jelenlegi állása szerint cáfolhatatlan, biztos, kevésbé biztos, valószínű, lehetséges, lehetséges, de nem valószínű’ stb.),- eggyel eltolják a bizonyossági fokot (például a valószínűt biztosnak minősítik)28,- meg nem különböztetve együttesen közlik a biztos és a csupán feltételezett adatokat vagy következtetéseket, és ezzel azt sugallják, hogy az utóbbiak is biztosak,- nem fogadnak el olyan adatokat, amelyek saját tudományáguk jelenlegi paradigmájába nem illenek bele,- nem ismerik például a középkori teológiát és egyházjogot,- nincsenek tekintettel arra, hogy ami pillanatnyilag nem bizonyítható, az lehetséges, hogy egykor bizonyíthatóvá válik,- sőt az is lehetséges, hogy adott bizonyíték nem helytálló, de majd egyszer születik helytálló bizonyíték (például előkerül egy eddig ismeretlen kézirat),- egyszerűen elhanyagolnak általuk már bizonyított tényeket, illetve nem vonják le a következtetéseket általuk már bizonyított tényekből sem, vagy azért, mert politikailag nem előnyös, vagy azért, mert felborítaná saját maguk vagy mások korábbi rendszerét, vagy nem illeszkedne az éppen uralkodó tudományos divathoz, vagy pusztán szellemi lustaságból, és így tovább.29

Nem egyszer fordult elő a tudománytörténetben, hogy az érvelés helytelen volt, de ami mellett érveltek, igaz. Hunfalvy és Budenz érveinek igen nagy része mára már tévesnek bizonyult, mégsem cáfolható a magyar nyelv finn és ugor stb. rokonsága311. Ezt még olasz kutatók nemrégiben készített számítógépes bizonyítékai is csak látszólag cáfolják, ti. hogy a mai magyar és a mai török áll közel egymáshoz, a mai finn és a mai magyar pedig igen távoli viszonyban vannak”. Minden attól függ, milyen adatokat táplálunk a számítógépbe.

Befejezésül hadd idézzem ismét Jacob Grimmet, mégpedig olyan kitételeit a gotok és a géták általa történt azonosítása kapcsán, amelyekről hallgatni szoktak: „Minden tudománynak megvannak a maga természetes határai, amelyek azonban ritkán tűnnek föl a szemnek oly egyszerűen, mint a patak vízfolyásai, melyeknek közepére, a mi bölcselkedőink szerint egy szétválasztó kard van odatűzve, hogy an34