Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Békés Vera: A Nagyszótár körüli kortárs vitákról tudományfilozófiai megközelítésben

vében kellőn körülnézett volna; holott ez utolsó a fő, s a rokon nyelvek tanulmányozása csak arra való, hogy bennünket abbeli eljárásunkban hamis ráfogásoktól megóvjon és kellő nyomba igazítson.”40

A romantikus ellenérvek másik típusa tágabb értelemben is az egyoldalúságot veti a Hunfalvy által képviselt pozitivista tudományfelfogás ellen. A romantikus liberalizmus elveit valló tudósok jogosulatlannak tartják, hogy Hunfalvy a tudományosságot, csak saját irányzata számára kívánja kisajátítani.

Czuczor azt fejtegette, hogy az ellen semmi kifogást nem lehet tenni, ha Hunfalvy határozottan és elvből mellőzi a metafizikai szempontot, „úgy nyilatkozván, hogy ő a’ nyelvben csak a’ mit... nem a miértet keresi.... Kinek kinek szabad akarata van kijelölni működése körét szűkebbre vagy szélesebbre. A’ ki nem tenne egyebet nyelvünk körül, mint azt egész terjedelmében adatilag úgy állítaná élőnkbe, mint létezett, és létezik, igaz, jó szolgálatot tenne nyelvtudományunknak; de azért annak eljárása sem ésszerűtlen, ki az okozatokról az okokra visszamenni, ’s az ész’ művének a’ nyelveknek okszerűséget keresni törekszik.”41 A bajt csak a tudományosság zászlaja alatt a kizárólagos érvényesülés érdekében folytatott kíméletlen pozícióharc jelenti.

Fogarasi János, aki minden hozzászólásában ehhez hasonlóan nyilatkozott, a Nagyszótár végszavában ismét leszögezi: „Még egy kellemetlen körülményt kell megpendítenem... Ti. Czuczor és én a külföld előtt, az Allgemeine Deutsche Encyclopedic című munkában bevádoltattunk, hogy a történelmi hasonlító nyelvbúvárlat ellenségei vagyunk. Aki a czikket közölte [Budenz], nem tudá, mi volt vitatkozásunk tárgya. Valamint minden félszegség és egyoldalúság, úgy az ellen is, hogy egyedül csak rokon nyelvekben s itt is csak némelyekben keresendő az üdvösség, ... felszólaltunk, felszólaltunk pedig ismételve mindaddig, míg a tárgyilagosság teréről le nem szoríttatánk. De hogy ellenségei voltunk volna a történelmi hasonlító nyelvbúvárlatnak, azt munkálatunk csaknem mindenik lapja megczáfolja.”42

Tudományos viták egyik gyakran előforduló típusa, mikor valamely (később győztessé váló) tudományos iskola egyszerre folytat küzdelmet paradigmán belüli és paradigmán kívüli riválisaival.

A NSz. körüli kortárs vitákban is megfigyelhető néhány szabályszerűnek tűnő jellegzetesség.

Jól nyomon követhető, hogy az ilyen küzdelmekben hogyan keverednek a saját paradigmán belüli egymással rivalizáló irányzatok közötti tudományos viták során alkalmazott érvek (ahol is az egyes iskolák között alapvetően egyetértés van a tudományuk tárgya és az elfogadott módszerek között) és a paradigmák közötti minősítések (ahol a vitatkozó felek között meta-szintű tudományszemléleti ellentétek állnak fönn). Az új paradigma elkötelezettjei (jóllehet nem mindig tudatosan) sikerrel aknázhatják ki intézményes pozícióik erősítésére ezt a szempont-keveredést. A szenvedélyes, támadó hangnem éppen ezért ilyenkor valójában többnyire nem is annak a konkrét elméletnek vagy produktumnak szól, amely történetesen kiváltotta. így a győztesnek voltaképpen sikerül mindkét típusú (egymással azonban összemérhetetlen módon szembenálló) riválisát egyszerre lejáratnia, de legalábbis szakmailag „gyanússá” tenni, a tudományos, sőt a tudományon kívüli köz15