Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Czakó Gábor: Ragozó nyelv-e a magyar, vagy elvonó?
Számítógéppel megvizsgáltam a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, a TESz.7 nyomán készült Magyar Etimológiai Szótár, a MESz.8 szóelemzéseit. Ez utóbbi ún. népszerű, nem „tudományos” mű, ám szófejtéseiben változtatás nélkül átveszi a TESz. álláspontját, így ebben az egyben a „hivatalossal” azonos. Az alább következő részletesebb példák és okfejtések természetesen mind a TESz.-re támaszkodnak. A gép kiderítette, hogy tudósaink gyakorlatilag megfordították a magyar szóképzés irányát. Szavaink szerintük immár nem toldalékolással, hanem elvonással keletkeznek. Persze „szóelvonás'' műszavuk vét a szemléletesség elve ellen, ezért jellegzetes képzavar. Értelmetlenségét kép-telenségében hordja. Ha ugyanis elvonjuk a szót a szóból, akkor nem marad semmi. Nézzük az eredményt. Például ’Arra”’ szavunk nyelvújítási elvonás a 'hossza' alakból. A ’kanyar' a 'kanyarít'-ból, az 'inger' az 'ingerel'-bői. A 'kör' a 'körül'-bői, a 'kér' a 'kerül'-hő\. 'ír' népnevünk az 'Írország' szóból vonódott el. Ennek során jöttünk rá, hogy Írországot nem a gótok, vagy a dákok, hanem az írek lakják. Lehetetlen megjegyzés nélkül hagyni, hogy a TESz. eltökélten nem látja szócsaládjaink összefüggéseit - még a kér és a kör között sem. Kétszáz éve Kölcsey, Te- leki, Kresznerics is többet tudott nyelvünk szerkezetéről... Hogy nem tréfáról, hanem előrehaladott, „tudományos” folyamatról van szó, arról a számok így vallanak: mindössze 41 szavunk keletkezett valamely „tő” toldalékolásával és 245 - hatszor annyi! - „szóelvonással'', vagy picit értelmesebben: „elvonással!''9 E logika szerint előbb állt össze a fogat, s belőle fejlődött ki - elvonással - a ló. Valami hasonló persze létezik nyelvünkben - értelmes neve gyökrebontás. A ra- gadmányok eltávolításával megkeressük családjuk vesztett szavaink gyökét, például a gyökérét, vagy a hosszáét, a hosz-t - ami hangalakra-értelemre egy a húz igénkkel, s melyet újra toldalékolva kapjuk a hosz-jú - hosszú (1075/1 124/1217) szavunkat. 4c Az elvonás nyelvbűvészeti fortélya összefügg a Budenz-szabállyal, miszerint az igazi finnugor szavak mind kéttagúak és magánhangzóra végződnek. Szerintük ezért nem épülhet a magyar nyelv a kizárólag egy szótagú gyökre. Nyelvédesanyánknak nem lehet igaza Budenz József ellenében. Evégett az idézett Akadémiai határozatot szellemével együtt elvetették: „Szükséges tehát, hogy a magyar szók értelme magából a nyelvből fejtessék ki, annak elemeiből állítassék elő." Budenzék nem a magyar nyelvet akarták megérteni, hanem bármi áron sikerre akarták vinni eszméjüket. Nézzük meg az egytagúságot részletesen. Nincs adat arra, hogy valaha is kéttagúak lettek volna a személyes névmásaink, egyszerű mutatószavaink: a, az, e, ez, továbbá számos egyéb gyökszavunk pl. a fa'. Szántai Tamás szerint helyneveink közül 275 egytagú, pl.: Sé, továbbá az ilyen összetettek: Bél-kő. Molnár Zsolt és Czeg- lédi Cecília számításai szerint szókincsünk kétharmada (!) hang- és jellegutánzó10. Hogy ezeknek a konok egytagúságán kifogjanak, a TESz. szerint pl. a 'loccs', 'köp', a 'loccsan'-ból, 'koppan'-ból keletkezett elvonással, mintha a loccsanó vízcsöpp, vagy koppanó dió hulltában ragozta volna magát. Nyirkos István írja, hogy korai igéink közt nem találtatott olyan, mely szervetlen szóvégi magánhangzóval bírna. (Nyirkos, 2009)11 Vagyis egytagú volt mind. Ráadásul 4
