Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Bokányi Péter: "Hódolat Berzsenyi szellemének"
Hölderlin és Berzsenyi párhuzamairól szóló tanulmányában írja Takáts: „Egyetlen menekülés mindkettőjüknél a műben megteremtett boldog és szabad és szép világ. Ott, a nagy kortársak között is magányos Hölderlin álma épp az, mint itt, a szérűn és berekszélben egyedül álló Berzsenyinél. Hölderlinnél Diotima és Berzsenyinél Harmónia szerelme és ihlete. Hölderlin levelével „Isteni óráknak” nevezi ezeket, „midőn a boldogító Természet öléről térek haza, vagy az Ilisszosz platánligetéből, ahol Platón tanítványai közt ütöttem tanyát, s szemem a dicső szellem röptét kíséri.” Ide akar kikötni, ilyen partra szállani Berzsenyi is. De míg Hölderlin a Hüperión ábrándvilágában bolyong, addig Berzsenyi „osztályrészül” a göröggé, latinná teremtett, eldugott somogyi valóságot varázsolja. „Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe - A heves ifjút!” - Hölderlinnél nem a testnek, a léleknek van hazája. A szellem jár szabadon, Berzsenyi szavaival, „gyönyörű Larisszában”. Szemünk előtt röpköd az ő Hüperiónjában ott, ahol sohasem volt, de mégis köztünk ragyog, mint Berzsenyinél „szentelt ligetek homályán - Tiburi forrás”. Berzsenyi, hogy a sorsot legyőzze, a talpa alá teremtett magyar Hellaszt.” A magyar Hellasz. Hetyén, Sömjénben, Niklán - Drangalagban. Benne a világban s mégis kívül azon: a kintlévőség tudatában benne élőként, azt alakítóként. Ez az, ami Berzsenyi művét mozgatja, s ez az, ami Takáts Gyula Berzsenyi-verseiben, sőt egész életében, életművében paranccsá lett - ez az, ami egyszer és mindenkorra összeköti őt Berzsenyi Dániellel. * Nincs személyes Takáts Gyula-élményem. Lehetett volna - ez már örök adósság marad - hiszen telefonon megbeszéltük, felkeresem majd otthonában, hogy keresztkomájáról, Tatay Sándorról készítsek vele interjút. Aztán az idő múlt, Takáts Gyula elment. Viszont mégiscsak találkoztunk - Berzsenyi Dánielhez fűző kapcsolataink révén. Takáts Gyulának a kaposvári Berzsenyi-szobor okán kisgyermekkorától Berzsenyi mellett telt élete, nekem két esztendő jutott Berzsenyi közelségéből. Néhány éve a kemenessömjéni Berzsenyi-pince bérlőjeként ki-kiállhattam a présház kis erkélyére, s csodálhattam a látványt, ami Berzsenyié is lehetett: balra a Somló körvonalait, jobbra a Ság immáron csonka kúpját. Aztán elsétálhattam a pince mellé, ahol egy 1936-ban avatott, kis emlékmű hirdette: „Az e helyen állt cseresznyefa árnyékában írta Berzsenyi Dániel magasszárnyalású ódáit”. Erezhettem, érzékeltem tehát valamit... Erezhettem valamit abból, amit Takáts Gyula is érezhetett, amint Kaposvárott, a szobornál Berzsenyivel beszélgetett, amint Niklán, a Berzsenyi-házban vagy a temetőben sétált, ahogy verseiben időről időre Berzsenyi személyiségébe bújt, mint olyan szerepbe, ami tökéletesen megfelelt lelki alkatának, sorsértelmezésének. A szerkesztőség és a vendégszerkesztő ezúton mondanak köszönetét mindazoknak, akik információikkal és a birtokukban lévő dokumentumok közrebocsátásával hozzájárultak a Takáts-emlékszám megszületéséhez. E tárgyban külön köszönet illeti Takáts Gyula jogutódját, Parill Orsolyát. 96
