Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - Bokányi Péter: "Hódolat Berzsenyi szellemének"

És Róma?... Ifjúság!... Emmi és Dudi?

Szörtyög a berken fekete iszap.

Itt állok, reményem veszve mind:

Feketevíz-Fekete-tenger... Nikla-Tomi...

Harminchat év s az alkony rám szakadt.

A Szerencse szent oszlopai közül kiűzve álmom, kócsag madaram...

„Fdes szerelem, édes poézis mi is az ember nélkületek”

Házat?... Még rakhatok: szépet, nagyot, de fölötte nem az a nyájasság ragyog, mely első könnyeimre szórta sugarát...

A fák?... Majd azt is ültetek...

és három gesztenyét...

Csak lombjukban soha thesszáli ég...

Búgnak a gémek, bölömbikák.

Nimfátlan nádas, sötét berek...- Pegazus? - .. .Lovamnak nyerge is üres.

Békák és szúnyog... Diófám alatt tüzemet nincs ami gerjessze s malmomon zokogva bújva át kertem alatt styxi folyom kerít.

Falamra föltettük, íme somogyi tölgy a gyertyám felett...

Letettem ágyamat, honnan a halál

s hiába nézek, hiába vissza,

elfedi arcodat Somogy, Bakony erdeje...

Isten hozzád hát újra, örökre tündér Kemenes áldott mosolya, messze sötétlő Ságom teteje.

Vas és Somogy - élet és halál. A Kemenesaljához kötődő ifjúság a remények ideje, a niklai felnőttkor már az alkony: minden, ami van, ami lesz, már az élet vége felé mutat. Minden, ami új, valójában riasztó: már az élet végét sejteti, a Kemenes és a Ság ifjúságtól áldott „tündér mosolya” végérvényesen eltűnt, odalett.

Takáts Gyula Berzsenyi-élményének az egyik legkülönösebb csomópontja Berzsenyi és Hölderlin együtt emlegetése. A német romantika hétköznapi valóságon kívül lebegő árnyalakját és a zengő hangú magyar költőt, somogyi birtokos nemesembert az antikvitás, az örök érték és forma köti össze: amely „teljesebben összehoz, mint a vizet a forrás kútja”.

94