Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Kilián László: Hárman három jubileum-labirintusban
Kifele labirintus Faludyé és Tatayé így hát szükségszerűen átpolitizáltabb is, befele labirintus Takátsé; a poéta esteticusé és poéta morálisé. Ezek persze a konkrét, valósnak látszó, a nacionálé kétes értékűnek is tekinthető tételeiből adódnak, mégis elképzelhetőnek tartom, hogy van átjárás a konkrét vo- natfüstös, hajókürtös, szekérropogós, vagy akár gépmadaras utazás és a lélekröppenés között. Hogyan lehet Takáts Gyula igaz barátságban finn fény-árnyék játékkal; a Gulácsy mesehonával határos Drangalagnak kistelj ességével, Plabirintusával; valami kínaias túlnan-keletiséggel vagy a történelmen és téren átnyújtózni képes mediterrán nyugat-szélúrfival? Lehet! De másképpen is távolságbíró költő a kaposvári igazgató, milyen messze van egymástól az élet és halál, a természet és az ember erkölcsvilága, a valóság és a mesék, a regék? Hogyan lehet ez távolság? Hát persze, hogy lehet. Lehet, mint a három literátor közül a recepcióban legkiegyensúlyozatlanabbnak festett Tatay Sándornak békében lennie azzal a régi nagy csavargással, az expresz- szionizmussal eljegyzett Szabó Dezső szellemi sodrában, aztán a népi mozgalomban folytatott protestáló harcossággal, végül a „népüdvözülés” folyamatos jelenné képzelésével, rajzolásával. Mozgás és távolság (mégha labirintusos is) ez. Tatayé 1910-esen gazdag életmű, amelyben csak egy momentum színes társasági élete (Vár- kony Nándor, Berda József, Takáts Gyula, Weöres Sándor), - mi ez, ha nem utazás maga is -, ami a munkásságra is ráragyog a más vendégfényekkel együtt. Faludy labirintusát lehet emezek rokonának és tőlük teljesen idegennek is találni a hosszú „száműzöttség” okán és a fővárosi eltérő rajzolatú radikalizmus miatt, de azért is, mert a távolságba jutással mért szabadságában egyfelől a legszabadabb, más vonatkozásokban a „legrababb”, leginkább béklyózott ő a teremtő személyiség, és ekként az oeuvre-je is. Milyen erős korlát az élt nyelvtől távol lírára használni a nyelvet, milyen korlát írószer és papír nélkül verset szerezni? Avagy ugyanezek az ame- rikás és recskes momentumok milyen fényességesen tesznek szabaddá? lm a labirintus felülnézetből tárul elénk! Kezünkben lehet a kulcs? Faludy Györgyöt mégis inkább tartom egy virtuális szellemi térben társnak Ta- kátscsal és Tatayval, minthogy sorsuk alapmintázata mégiscsak több hasonlatosságot mutat, mint eltérést. A boldog békeidők a forrásvidékeik, a háborús évek a növekedésük viharzó körülménye, nyiladozó értelmük a magát keresgélő Horthy-Magyarországban, ahol mindvégig kérdés marad, a Trianon előtti hazával milyen közösséget vállaljon, mit építsen tovább, erősítsen meg, a szabadelvűség igyekezetét vagy a kényelmesebb, nosztalgiás rendies törpemindenséget? (Ezek nem útvesztők társadalomnak, vagy bennük az egyéniségnek?) A labirintus tehát mindegyik befejezett életműben ott van. A kívülről bejárandó és a belülről otthonná tenni ildomos. A kívülről kikezdett a felülemelkedni tudás a körülményeken, a körülmények termőképességének megtalálása: valóságra hozni a rejtőzködőt, a mégis valóvá lenni akarót. A belülről felfejtendő végtelen az, hogy a belsőnek is meghatározó ereje kell legyen: szorgalom, invenció, akarat, dac és érzékenység. A megéléshez és a szublimatív átlényegítéshez, a művé tevéshez. Labirintusos, útvesztős és végtelenes szenvedélyek ezek; sajátosan Tataynál, Faludy- nál és Takátsnál. Tudni lehet a választ a labirintusokkal, ők, a tízes-tizenegyesek egyrészt hasonló módon küzdöttek meg azonos színű fonallal^ a kézben, hasonló formájú bikaszarvval, mégis külön-külön fontos mindhárom. Ok otthonná küzdöt- ték végtelen, a múlt század tízes éveiben fakadt labirintusukat, feladatot hagytak nekünk, keresgéljünk ezekben a labirintusokban: szívet, csakrát, kincset, kijáratot, életreceptet, megoldást! Mindőjük tartogat meglepetést és élményt. 2011-ben is! 46
