Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Laczkfi János verse
2 2 L A C K F I | A N 0 S Mezei ég-gyáros „A vizitök kelyhe kék italt kínált, s a nád cirmán felejtett emelőhálómba várt reám a magány ezüstlábú pókja. ” (Takáts Gyula) Az én magányom éggyári magány, ég-szeletelő gép előtt ülök, képernyőm égtömb, kristályosra fagyott, afféle mezei ég-gyáros vagyok. Előttem óriás gleccsernyi világ, munkát ad, egész életre valót, fúróm nyomán a valószerűtlen anyag üvegesen megnyílik, beszakad Magam küzdők otromba közönye ellen, de győznöm nem egyszerre kell, fegyverem jégcsákány s a kés, mely egy-egy fókányi tömböt kivés Magamhoz rántom aztán, síkosán vonszolódik, de engedelmesen, a konok és hatalmas akarat kivész belőle forró kezem alatt Amikor már asztalomra kerül, munkadarab lesz, én meg mestere, szakértő módra pörgetem, szélezem, finomítok a sorjás éleken Ahogy tisztul a kép, fényesedik a gonddal polírozott égtükör, úgy tetszik rajta át a zárványba zárt élet-darab, iszap, hínár, csigák Előfordul egy-egy bennfagyott nagyobb lény is, halak vagy emberi csontmaradványok, matrózkoponya: szájában az idő pár odvas vasfoga Hűtőházamban ülök, lábamon magány-mamusz, fejemen sapka van, pixel-ikrás kövekből épül körém a szentély, égfalai közt elérhetetlen én 19
