Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Bengi László: Ünnep és emlékeztet: a Takáts Gyula-i versidő "mértana"
A képzelet szerepe a megidézésben szintén azt sugallja, hogy leginkább a gyermek tud emlékezni: számára az emlékezetben őrződő még jelenné tud válni, még éppoly átélhető lehet, mint a játék. Ami más oldalról viszont azt jelenti, hogy az emlékező felnőtt valahol maga is gyermek, ha valóban emlékezik, s ebben újraéli gyermekkora szárnyaló képzeletét, költői vonását. A Betűm tövén ott régtől variatív ismétléses szerkezetben idézi föl ezt az összefüggést: Csak ők maradtak itt velem, mint antik házban sok-sok régi tárgy s köztük amikre még emlékezem: kövek... Száraz források ágya... [...] Csak ők maradtak s így nekem: malmok, kövek, a hattyú, vár, halak s a nagy foltos sátor alatt köztük amikre még emlékezem... Ahhoz, hogy az emlék(ezés) ne maradjon üres kő, kiszáradt forrás, hogy a múlt élővé, elevenné, új játékká lehessen, nem nélkülözhető tehát a képzelőerő tevékenysége. A hagyomány megújulásában, alakulásában, nem pedig puszta változatlan visszatérésben létezhet. Nem meglepő ezért, ha a Knósszosz romjain második részében emlékezet és képzelet kapcsolata immár mitologikus keretben jelenik meg: Es megy, mert kell és előre az egyre többsíkú mezőbe Odysseus szőlős vitorlása. Csupán a képzelet kutat a valón át e világba. A betűk iszonyú fényű napja óceán mélység titkát akarja. Az ünnep - egyben a vers, az írott és rajzolt betű - nem a múlt visszahozatala, hanem a jelen eleven, sőt a jövő felé előre vivő része. Ha az ember egyéni és történeti emlékezetében lerakodott rétegek mindegyre újként és színesként is képesek megmutatkozni, ha az emlékezés és annak írott tere ennyiben végtelen lehetőségeket rejt, akkor az ünnep sem pusztán tovatűnő pillanat, nem egyszerűen kerek egész évforduló, hanem olyan nyitott idő, amely mindegyre továbbgördül és az emlékezetben hat tovább. 15
