Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Darabos Pál: Útikalauz Hamvas Béla világegyeteméhez
században tartotta ezt lehetségesnek. Gondolatainak megértését H. B. „sorsdöntőnek” minősíti a jelenkor embere számára. Egyik legfontosabb gondolataként beszél ~ anyag- és természetszemléletéről: eszerint az hanyag nem primitív valami, hanem a -»természetnek megromlása következtében összetört szemete; vagyis nem aszubsztancia, mint a természet, hanem a benne lakó sötét erők sugárzása nyomán aParacelsus által ->evestrumna.k elnevezett sötét és szennyező entitás. Ennek alapján messzemenő következtetések vonhatók le a -^materializmusra. és a materialista világszemlélet képviselőire vonatkozóan (->A Vízöntő. - A LÁTHATATLAN TÖRTÉNET. 1943). Ennek alapján az ember feladata az anyagi világban önmaga és a természet felemelése, végül is a sötét erőktől való megtisztítás, tehát -íexorcizmus (aBevezetés Jakob BÖHME Psychologia Vera c. műve fordításához. 1946). Az ember nem kis világ (amikrokozmosz), hanem kis Isten (amikroteosz), akinek létében az egész világ elfér, mind a látható akozmosz, mind az érzékfeletti kiélek, mind pedig a aszellem, vagyis az ember számára minden határ érvénytelen, mert szabad. Eredeti rangjának eléréséhez azonban megtisztításra, megtisztulásra van szüksége, amit abeavatás révén érhet el. A beavatás aszámok rendje, az aaritmológia szerint történik, „mert a dolgok megismerése, az életterv felépítése és megvalósítása is a számok rendje szerint történik”. Az ember pedig akkor ér célhoz, éri el a megvalósítás, a arealizálás célját, ha önmagát, miként az aalkímia és a Marót tanítja, a létezés hetedik hatványára emeli, mivel a shét a cselekvés száma. A létezésnek ezt a felsőfokát, a tényleges Malóságot pedig nem hideg fejjel, számítással, hanem a személyes odaadás „emelkedett hőfokán” lehetséges elérni (aTabula SMARAGDINA. 1947-1950. - Mágia Szútra. 1950). Baal-Sém Tov (oroszországi születésű zsidó misztikus, a Mászidizmus alapítója, 1700-1760; nevének jelentése: „A Jó Név Mestere”): az aéletintenzitás három fokozata közül a legerősebben, az első fokon, a közvetlen kinyilatkoztatás körében élt, mondja róla H. B. Martin ->Buber nyomán (aPäTMOSZ II. rész.). Ehhez fűződik az a —tói vett idézete, hogy „minden igazi emberre valamilyen sajátosan reászabott szolgálatot bíztak, de ha az ember gyökere felé fordul és a aSemmit eléri, minden szolgálatra alkalmassá válik” (aEksztázis. = Sc. S. II. rész). Baán, Kálmán (könyvtáros): H. B. kollégája és barátja a Fővárosi Könyvtárban, a harmincas és negyvenes években (ysDeák Károly emlékezései = In MEMÓRIÁM HAMVAS Béla. 2002.) Bábel (Babilon városának ókori neve, a Bibliában az emberiség nyelvi megzavarodásának helye): H. B. a Marót szimbolikájának magyarázata során a négyes és a tizenhatos kártyalap értelmezése kapcsán említi ~ nevét: a négyes szám a négy világtáj jegyében létező királyság, a világhatalom jelképe, és ha a királyság nem erre a számra épül, akkor tönkremegy, és a tizenhatos jelében ~ lesz belőle. Ugyanez érvényes az -^Egyházra vonatkozóan is: a tizenhatos jegy Isten házát jelképezi, amely ha nem valódi, akkor ~, és a pusztulás jegyében áll, hamis próféták, sarlatánok, kiagyalt rendszerek uralják, ez utóbbiak között főleg az aidealizmus. ~hez tartozónak minősíti az aesztéticizmust is, a Tart pour Tartót. ~bcn semmi sem valódi, mondja, minden hazug, mint a divathölgy, a dandy, a -*maszk, az áltatás (aTabula Smaragdina. 1947-1950). 89