Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Balogh Robert: "Kiskörút, nagykörút..." (elbeszélés)
És csak folyt belőle a szó. A férfi óvatosan körülkémlelt, szerencsére öt után már csak elvétve érkezett csoport. Ilyenkor a ruhatárban már tűkön ültek az öregasszonyok, nézték a faliórát, ahogy lassan teltek a másodpercek, néha egy-egy kolléga már fél hat körül körbejárt, ellenőrizte az ablakokat, leoltotta a vécékben égve maradt villanyokat, elzárta a csöpögő csapot. A nő folyamatosan beszélt, látszott, hogy felkészült a mondandójára. Halkan monologizált egy tizenöt éves lányról. A férfi tizennégyre emlékezett. De azzal nem értett egyet, hogy könnyű volt kifacsarni és eldobni. Úgy érezte magát, mint egy rossz lélektani filmben, mindig is unta azokat a helyzeteket, amikor valaki szembe akart nézni a múltjával. Nem szeretett a leikével foglalkozni. De azon a napon sehogy sem talált kibúvót.- Nem akarok nyugtatókon élni! Nem akarok több pszichológust, analízist, pszi- chodrámát!! Elég a csoportterápiából! Ha nem válaszolsz a kérdéseimre, te görény, akkora botrány lesz! Innen ki fogom rúgatni magát, és nem csak innen, azt megígérhetem! A férfi a félelmén túl elkuncogott magában azon, hogy a nő is hol tegezi, hol ma- gázza. Tárgyilagosan, higgadtan igyekezett beszélni, de azt ő is érezte, nem nagy meggyőző erővel bírt. De azért megpróbálta:- Drága asszonyom, higgye el, jobb lenne mindkettőnknek, ha most elmenne. Minek a múltat hánytorgatni?! A nő hangosan sziszegett. A férfiben átfutott a gondolat, hogy a beszélgetésüket az emeleten szinte mindenki hallhatta. Azon is gondolkodott, ki tartózkodik ilyenkor még itt fenn, s ki a földszinten. Ha szerencséje volt, már az igazgató sincs az irodájában, sőt, akkor a titkárnő is biztosan elment, tehát senkinek nem kell majd magyarázkodnia azért, hogy egy látogató miért üvöltötte neki azt időnként, hogy:- Mert én azt akarom, baszd meg! A nő ki akarta élvezni a hatalmát. Egyértelművé vált a férfi számára, hogy hallgatnia kell, ha jót akar. Tágra meredt pupillákkal bámulta a nő.- A múlt héten láttam meg a fényképed. Ma négy és fél órát vezettem miattad, és nem autópályán. Holnap délelőtt tárgyalásom lesz, dolgoznom kell, ma szabadnapom van. Ülhettem volna a kibaszott jakuzziban egész nap, koktélozhattam volna, vagy nézhettem volna filmeket... De nem, ehelyett én hülye picsa, kocsiba pattantam... Rémesek erre az utak. A fél országban esik az eső. De itt vagyok. Utálom a szállodákat, nem tudok idegen helyen aludni. Holnap tárgyalásom lesz, indulnom kell hamar. Szóval ne félj, egy jó óra alatt megbeszélünk mindent. És többet nem látsz! A férfi nem szerette, ha fölényeskednek vele, sem ha lekezelik. Különösen zavarták a közönséges szavak egy nő szájából, azt meg végképp nem értette, mi szüksége van valakinek arra, hogy éppen őt mondja el mindennek:- Mit akarsz, mondd! Úgysem hagysz békén, amíg meg nem kapod, amit akarsz. Mindig ilyen voltál! Csupa akarás, görcs, csomó. Kezdjed már, de aztán eridj, isten hírével! Kérdezz! Mire vársz? Na! A nő szinte remegett a dühtől. Nem viselte jól, ha bármiben sürgetik, és azt sem tűrte el senkitől, hogy utasítgassa. Megköszörülte a torkát, így sikerült visszaszereznie a lélekjelenlétét: 64
