Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 10. szám - Varga Virág: A nőiség, nyelv és a kulturális identitás összefüggései
VARGA VIRÁG A nőiség, nyelv és a kulturális identitás összefüggései Tormay Cécile: Emberek a kövek között című regényében1 Tormay regénye könyv alakban 1911-ben került kiadásra a Franklin Társulat gondozásában. A könyv életrajzi ihletője állítólag az volt, hogy az írónő vonata egyik utazása során hosszabb várakozásra kényszerült a Karsztok között, és ekkor Tormay Cécile eljátszott a gondolattal, vajon milyen lehet ebben a hegyek közé zárt világban élni, és hazatérve regényt kezdett írni e témáról, majd később visszautazott a helyszínre anyaggyűjtés céljából. Az írónő művészetének egyik kiemelkedő teljesítményeként értékelhető regény magyar népszerűsége elsősorban második regénye, A régi ház sikerével hozható összefüggésbe, bár nem volt teljesen érzéketlen iránta a korabeli irodalmi kritika sem. A horvát pásztorlány történetét megörökítő könyv kapcsán például így ír Lesznai Anna: „Tormay Cécile érzései a szívből erednek, szívbe találnak - valóban »szívhez sietnek« -, és nem állanak meg útközben azt a pihenőt tartani, melynek tartalma alatt sok minden remegő gyengesége megszilárdul - egyszóval egyfajta műtárggyá kristályosodik.”2 Bár Tormay Cécile nem szűkölködött Anatole France politikai tevékenységének kifogásolásában, nehezményezte részvételét a Dreyfuss-pörben, antipátiát táplált szocialista nézetei iránt, mégis szívesen idézte Anatole France róla szóló mondatait, akit egy, az írónő fordítója által tiszteletére rendezett fogadáson ismert meg. Ekkor már kézbe lehetett venni könyvét franciául is: „El kell olvasni. Alig találkoztam férfiíróval, és soha asszonyíróval, aki olyan kevés eszközzel tud élővé tenni életben élettelen dolgokat, mint ennek a könyvnek az írója.”2 Az írónő ebben a regényében újraértelmez egy a korában nagyon népszerű toposzt, ugyanis a történések nosztalgikus szemlélete főleg a romantikában játszott nagy szerepet, de a korai modernség sem maradt érzéketlen gyakran azok elbeszélése iránt, nem szűkölködve az érintetlen életvilág, illetve a vele együttlélegző ember feldicsérésében, amely „őseredeti társadalmi formákat” felidéző elbeszélésekben a „női” gyakran mint „originális” és „hiteles” viszonyítási pontként szerepel, aki az ősi, természetben gyökerező múltnak a képviselője, a preindusztriális korok szerkezetének feltárásában szimbolikus helyet foglalva el, ő tehát a „primitív” és „érintetlen”, a társadalom elfojtott szubjektuma, de elragadtatás tárgya is. O az elveszett igazság letéteményese, ikonszerű alakja olyan állapotnak, amelyhez az embernek vissza kell térnie.4 A regény egy, az „indusztriális” társadalomtól érintetlen, izolált világban játszódik, a történet egy pásztorlány, Jella nézőpontjából látható, egy, a tudatlanságában, érzelmeiben, akaratában kissé archaikusnak szcenírozott lány szemszögéből, aki egy horvát falu szélén él a település lakói által kiközösített édesanyjá66
