Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

Látod, kedves Katám! Milyen hamisak ezek az antikommunisták! Állandóan a tisztára söpört padlásról óbégatnak! Hát költözött volna Jani bácsi és tisztes családja az ocsús mocsokba?

És ekkor érkeztünk meg mi!

Anyám, a parasztlány, tudta mi a tulajdon, s azt is tudta, hogy bitorló és betolakodó, mégha sarokba szorítottan győztes betolakodó és bitorló. Családunk ebbeli státuszáról viharos gyorsasággal fel is világította a rémülettől még hápogni is csak hápogva tudó Erzsiké nénit.

Konyhabútorainkkal teleraktuk az üveges nyári verandát. Erzsiké néniék visz- szafoglalhatták a részben közösen használt konyhát. Az egyik szoba a mienk lett, Erzsiké néniéké a másik. A mi szobafalunkat az orgonák díszítették, az Erzsiké néniéknek maradtak a rózsák. Ami azt illeti elég giccses volt mind a két szoba. Ezt akkor még nem tudtam, csak éreztem. Cserépkályhát viszont a csongrádi szobánkban láttam először. Ki is égettem, hátam nekivetve a finom forró samott téglának, anyám lila, még boltszagú kardigánjának a hátát.

Erzsiké néniék „élettere” a sorozatos foglalásokat még túlélő maradék bútorokkal telezsúfolt padlástér, s a főzéskészre berendezett nyári konyha lett.

Ha jön a „hivatalos ember” azt lássa, amit látni kell. Kiköltözött a kulák. Sok ember fordult meg akkortájt pengére élesített szemekkel a Petőfi utca 3-ban. Civilek a helyi szervektől, egyenruhások apám alakulatától. „Fő az éberség elvtársak!”

Nem is volt sokáig semmi baj. Működött a rendszer, mint a parancsolat. Anyám és Erzsiké néni békésen megférve kavargatták a délre valót, időnként ölbe ejtett kezekkel meredtek a félig meghámozott répára vagy hagyták abba a borsófejtést, s ki tudja miért, egymást átölelve sírdogáltak. Ettük is egymás főztjét. Este meg - ha legalább Hollósy Simon látta volna - együtt „fejtettük ki” a gyapotot. A héja felséges tűzrevaló volt, a naspolyát pedig enni kellett, mert az finom. Már akinek! A csiri- piszli meg - élet.

Mi gyerekek - áthágva az osztályharc élesedésének alaptörvényét - békésen játszadoztunk vagy kint az udvaron, vagy a konyhabútorainkkal benépesített nyári verandán. Apám és Jani bácsi meg úgysem voltak otthon. Az egyik a hazát védte a gaz Tito ellen, a másik pedig szorgosan építgette a magyar ipar fellegvára, Sztálinváros kohóit.

Alváskor aztán szétvált a két család, az egyik az orgonás, a másik a rózsás szobában tért nyugovóra.

Mégis megtörtént a baj! Verőfényes forró nyári nap volt, Ágica és Zsike a ku- koricagóréba húzódva babáztak, mi meg Pityuval vadul űztük az igazi „focilabdát” az udvaron - valójában anyám tömött ki ronggyal egy elhasznált harisnyát.

Szinte észrevétlenül elevenedett meg a ház. Emberek rohangáltak a tornácon s ki-be szaladgáltak a konyhából az udvarra oda-vissza. Erzsiké néni a konyhaajtó közepébe állva a szoknyájába kapaszkodó két lánnyal, Ágival és Zsikével szinte hisztérikusan zokogott: „Viszik a bútort, viszik a bútort!” S valóban a konyha szájából, mint egy kiöklendezett falat, feltűnt a sublót.

Magam az egész jelenetből semmit sem értettem, csak láttam a bajt, s ha baj van, azon csak az anyám segíthet.

44