Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Az összegezés ideje: Alexa Károly és Bokányi Péter beszélgetése Géczi Jánossal
A. K. Igen - a személyesség és a személyiség. A személy azonosíthatósága, de - legalábbis - meghatározhatósága. Ez Géczi művészetének az egyik legtalányosabb, s ezért legizgalmasabb eleme. Ilyeneket olvasok nagy prózakönyvében, amit alaposan áttanulmányoztam, mert nekem kellett bemutatnom Veszprémben: „A kötet szerzője ismeretlen: géczi jános.” Vagy: „Ha kivonulok a cselekményből, tudom, akkor is a sarkamra csapódik a szöveg, ha fellebbentem az igék ruháját, biztosan meglátom magamat holmi csoportszex egyik izgatott alakjaként, az igék csupasz testét tapogatók között, képtelen vagyok hiányozni.” Miféle virtuális erotizmus kéjeleg a grammatika terében? Társasán - társtalanul? „...rajtam kívül más senki és semmi nincs ..., aki megszólítana engem” - íme a személyiségparadoxon legmélye. Mert miféle dialogocitás is ez? A közérzet maga volna a világkép? De közelíthetünk másfelől is. Elképesztő a szövegek, képek, tevékenységi formák mennyisége Géczi életében-életművében. O - magánemberként - nagyon gyakran óg és móg, morog, hogy az ő recepciója igencsak gyengére sikerült, kevés a mértékadó szöveg róla. Ennek megítélésében az író nem mérvadó persze, de ha igaz, akkor ebben ludas - ha lehet ezt így mondani - ő maga is. Géczi olyanfajta alkotó, aki szövegben éli szinte az életét. Számára minden akkor válik valósággá - legalábbis a szövegeiből nézve -, ha az mondatokká vagy verssé vagy akármilyen szövegfragmentumokká válik. Olyasfajta író, aki nem automatikusan ír, de mindig ír. Tandori Dezsőről, Juhász Ferencről vagy Szentkuthy Miklósról nem lehet mindent számbavevő, szakszerű életműkritikát vagy pályarajzot írni, mert életművük áttekinthetetlen. Szoktam vele élcelődni, amit ő általában fagyosan fogad: „E heti könyved megjelent már?” Az írásnak ez a szerepe nála természetesen hozza magával a képzetet: egy végtelen naplóval van dolgunk, ami azonban nem öndokumentáció, hanem a létezés egyetlen általa érvényesnek ítélt formája. B. P. A kijelentés a „gyengére sikerült” recepcióról, azt gondolom, erősen viszonylagos. Géczi honlapja pl. 2008-ból 17 írást közöl a szerző munkáiról, 2010- ből már olvasható a honlapon 10, tehát, ha számszerűsítjük a dolgot, azt mondhatjuk, imponáló a Gécziről megjelent írások mennyisége. Viszont kétségtelen: összegző írás nem nagyon készült, minthogy az általad mondottaknak megfelelően nehezen is készülhet. Nehéz megragadni a folyamatban (ráadásul a sokfelé futó folyamatban) Géczi munkásságát, nehéz követni azt a villódzást, ahogy Géczi műfajok, témák, tudományterületek közt formálja életművét. Az utolsó két megjelent kötet és a Mintha talán ezért is különleges: határozottabban érzékelhetőek benne bizonyos vonalak, amik összekapcsolnak - jóllehet érdemes lenne például innen visz- szafelé olvasni az eddigi életművet, hogy miképpen jelennek meg, megjelennek-e ezek egyáltalán a korábbi munkákban. Az első megjelent verseskötetben például (.Léghajó és nehezéke, 1983), amelynek fülszövegében hirtelen feltűnik közel 30 év távlatából a nyitó mondat: „Géczi János verseskötete feltűnően érdekes, mondhatni: regényes kompozíció”, s mellé olvasni mondjuk a Mintha című verset... S például eltöprengeni azon, hogy van-e értelme műfajokról beszélni Géczi János életművében, vagy az az erő és intenzitás, amely ezt az életművet alakítja, eleve nem engedi, hogy műfajokon töprengjen az elemző Géczi munkáit olvasva. 88
