Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Borbély László: Betépve

A férfi egy fejjel kimagaslott a többiek közül. Egyik ismerőse azt mondta róla, hogy történelmi feje van, de ez a megállapítás csak részben volt helyes. Arcá­nak bizonyos vonásai valóban emlékeztettek egy uralkodóra vagy hadvezérre, főként egyenes orra, vastag szemöldöke és kemény álla, ám ezt a benyomást némiképpen ellensúlyozta hosszú bozontos haja és oldalszakálla. Negyven évesen úgy nézett ki, mint egy túlkoros virággyerek, aki a Woodstockban ren­dezett zenei fesztiválon mélyalvásba zuhant, s csak mostanság ébredt fel. Jobb kezében műanyag vödröt tartott, a másikban egy üveg vizet, a vállára törülközőt terített. Máté ökleivel suhintott néhányat a levegőbe, ahogyan a töb­biektől látta. Az utánpótláskorú ökölvívók számára rendezett bajnokság előtt elment a'fodrászhoz, és barna, vékonyszálú haját levágatta egészen rövidre. A fiú meglepődött, amikor edzője, aki egy személyben a testnevelő tanára is volt, közölte vele, hogy bedobja a mélyvízbe. Még mindig nem érzett magá­ban elegendő akaraterőt a bokszhoz. A tornatanár tisztában volt vele, hogy sikerélményre van szüksége. A gyám­hatóság iskolás korában helyezte el Mátét az apai nagyanyjánál. Ha Csikós Rozália nem fogadja be, akkor gyermekotthonba került volna. Édesanyját korán elveszítette, tüdőrákja volt. Édesapja egy kocsmai szóváltás után leszúr­ta alkalmi ivócimboráját. Csontos véletlenül jött rá, hogy a fiú egy fíatalkorúakból álló banda tagja lett. Az edzőterembe történt betörésből nem csinált ügyet: úgy gondolta, hogy azzal csak árt a fiúnak, ha keményen megbünteti vagy eltiltja az edzésektől. Inkább több időt töltött együtt vele. Tanítás után Máté ebédelt az iskolában, ahol kettőjükön kívül senki sem tudta, hogy az ebédpénzt nem Csikós Rozália fizette ki, hanem a tornatanár. Ebéd után együtt mentek az edzőterembe. Csontos szerzett valahonnét egy közönséges iskolai padot és egy széket, oda­állította az ablak alá, rátett egy asztali lámpát is, hogy a fiú jobban lásson. Az edzés kezdetéig tanulnia kellett, a tornatanár kikérdezte a leckét. Utána a ring- ben folytatták a közös munkát. Máté tulajdonképpen csak aludni járt haza, de Csikós Rozália ezt nem bánta. Minden az ő beleegyezésével történt. Csontos levette a fiúról a melegítő felsőt. Máté a köteleknek támaszkodott, csinált egy-két térdhajlítást és végighúzta cipőjét a gyantán. Megszólalt a gong, a fiú megfordult és középre sietett, mélyen belenézett ellenfele szemébe, összeérintették a kesztyűiket. Elkezdődött az első menet. Alighogy ellenfele leeresztette a kezét, Máté kétszer az arcába talált, majd üldözőbe vette, állát a mellére szegve egyre csak támadott, bclharcot erőszakolt ki, azután megsorozta. A másik fiú lihegve fogta le Mátét, a mérkőzésvezetőnek kellett szétválasztania őket.- Ne kapkodj, bőven van időd! - kiabált neki Csontos. - Ne légy türel­metlen! Máté nem hallgatott rá. Megint dühösen rontott rá ellenfelére, aki kettős fedezékben védelmezte a testét és a fejét a rázúduló ütésektől. Máté pár köny- nyed balegyenest szúrt az arcába, azután jobb kézzel is álion találta. Csontos rosszallóan nézte a küzdelmet, hiába kérte tanítványát, hogy las­sítson a tempón. A közönségnek tetszett Máté harcmodora, mely inkább emlékeztetett verekedésre, mint szabályos ökölvívásra. A tornatanár ismerte a 80

Next

/
Thumbnails
Contents