Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Géczi János: Mintha (1993-2010)
csöpp lánykát karistol unokának (e piros labdát neki hozza a piacról)- hát ennyi felnyúl hozzám leszakít egy dupla tűlevélt fogatlan szájába kotor látom ujjai elmerevedtek a villám meghasítja az utcát a két bolt közé a fény beépíti a Hölgy házát a macska már a küszöbön kotorász a tölgylombos díszek alól kifordul a hosszú menet habfehér ruhás asszonyok zsakettes urak egymás után lépnek át a kapun a sétáló lítra kanyarodnak e dombperemre zenélnek danolnak selyemszalagok lengnek és máris viszik Nojretut hordszékbe ültetve jázminszirmok zuhatagában éltetik kapaszkodik a karfába nem szokott az ilyen légutazáshoz sósborsszeszt kíván vagy erőset úgy véli rá dől a fal de leér a sokaság a házhoz dob puffog kiállnak a betonpárkányra a királyok istenek és az állatok papiruszvirágot nyújt egy kéz feléje a szirmokba szagol Nofretu s elhajítja tűznyelvek keresztezik egymást és előlép Thomesz a szobrász a Hölgy szemeit feketére kontúrozza száját pirosra festi hajára illeszti a magas koronát s a távoli dombon hol vértes lovasok futtatnak áfák közt és csukások görgetnek egy tűzszekeret mozsárágyúkból lőnek... •k mondhatni mit akar ez a selyemfenyő hurcolkodjon vissza a szikomorfákhoz hárfát hallgatni a nílus mocsaras partján vagy a háromezerötszáz éve haldokló rókának adjon a falfestményen árnyat - miért hittem hogy Nofretu is örök vagy ha az miért ment az ásványok közé a város alá hogy tartsa az oszlopokat üregeket vájjon a gilisztáknak miért hittem többnek illusztrációnál mert hogy a tövemhez húzódott a sötétben duplázni magányunkat -
