Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Nagy Gáspár-díj, 2010; Sajó László
a NAGY GÁSPÁR-DÍ), 2010 Sajó László „Ültem a 2 2-es buszon, és a gyér megvilágításban egy Népsport fölé hajoltam. (...) a szemem majdnem kiesik az erőlködéstől: az újság második oldalán a Területi Bajnokság Bakony-csoportjában gólarányt számolgatok. Hajszálnyira azonos az egykor szebb napokat látott Fűzfő és a meglepetésekre is kész, hazai pályán pedig verhetetlennek látszó Répcelak gólkülönbsége. Csak a több rúgott gól dönt - pillanatnyilag - a Fűzfő javára.” Olvastam Nagy Gáspár ZöldErvin - Tübingmből című versét, és nem éreztem magam egyedül. Egy költő, aki a Népsportot olvassa! És a „legkitűnőbb sajtótermék”-nek nevezi! Eszembe jutott a bölcsészkari büfé, a téglaszín Filozófiai Szemlét és a - régi!, az igazi! - Mozgó Világot olvasó filoszok méla megvetése, amikor a Népsport fölé hajolva ettem a tojásos zsemlét. Én is így számolgattam a gólkülönbséget, ő a Bakony-, én a Tisza-csoportban. O nyugatról „jött”, én keletről - hova is? O fradista, én emtékás - kell ennél nagyobb ellentét? És az irodalomban, hogy’ is mondjam, sem voltunk egy B-középben. Én persze olvastam Öt, és meglepett, hogy Ö is engem. Leültünk az Ibolyába, egy sörre, kettőre, dedikálta Szabadrabok című, jó vastag, akár egy Biblia, egybegyűjtött verseskötetét, „egy fradista egy emtákásnak”, valahogy így. Irigykedtem, mikor lesz nekem ilyen könyvem, sose. Dedikáltam én is akkoriban megjelent verseskötetemet, inkább füzetemet; verseket cseréltünk, és eszmét, politikáról, irodalomról, sportról, fociról, számoltuk a gólarányokat és a szótagszámokat. Vájjon arányos-e hozzánk most minden, ami van. Aztán a Fáy utcában, a Vasas-pályán találkoztunk, az MTK-Üjpest kupadöntőn. Kijött, ő, a fradista. És az Újpest-tábor legközepébe került, meghúzta magát. Nyertünk (az MTK) 1-0-ra, nem kellett volna. Az újpestiek berohantak a pályára, de nem örömükben, a játékosok, a nézők menekültek, rendőrattak, könnygáz, kaptunk mi is, Gazsi is, rendesen. Törülgettük, bocsánat, taknyunkat-nyálunkat, és emlegettük a boldog időket, kettősrangadókat, áldott emlékű metrófoganyúkat, gőzölgő rend- őrlószart, de szép volt! Gazsi fia ötévesen volt először meccsen, az enyém akkor volt kétéves, mit mondjak, nem sokszor volt meccsen azóta. Mostanában Gazsi se jár ki. Csak a gólarányt számolgatja rendületlen. GOLARANY, SZOTAGSZAM 153
