Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - P. Szabó Ernő: Fényes reggeli mikrokozmosz
Nagy Sándor festőművész, a magyar szecesszió kiemelkedő jelentőségű alakja el is készítette - s amelynek fölfedezése, ezen a tárlaton való bemutatása Pirint Andrea művészettörténész érdeme. Nagy Sándor egy alkalommal, 1915. február 14-én bizonyosan találkozott Békássy Ferenccel, mégpedig az óbaroki kastélyban, ahová Babits Mihályt is várták, a költő azonban sajnos nem ment el. A találkozásra egy ak- varell-portré is utal, amelyet a festő Békássyról készített. Hogy futó találkozásról többről, szellemi rokonságról is szó lehet, bizonyítják ezek a kisméretű, fölnagyított változatban is kiállított vázlatok, amelyek nemcsak egy ember emlékét őrzik, de talán Békássy verseire is utalnak, amelyek Tóth Árpád szerint „úgy hatnak ma, mint valamely gránáttépte katedrálisban egy zúzódott oszlopfő: a szigorú vonalak közt gyermeteg hajlású figurácskák.” A lapok egy része sajátos grafikai eszközökkel mutatja meg, hogy Békássy számára fontos értékek egyszerre voltak magyarok és európaiak, más részük a költő személyes drámáját, tragikus halálát és az egyetemes értékek veszélyeztetettségét állítja párhuzamba. Végh András Márciusi tavasz című lapja a torzó voltában is gazdag költői életmű előtt tiszteleg, mondván: „Csodáld a száz színárnyalat közül / Egy hófehér szín teljes tisztaságát.”, Krajcsovics Éva finom motívumai a lírai mozzanatokat, az álom tünékenységét hangsúlyozzák. Buták András konstruktív szerkezete a rendteremtés igényét mutatja meg. Sóváradi Valéria lapjai mintha csak az ablakon kipillantva látható kert részleteit és a komor sejtelmeket szembesítenék, a Hazám: az otthonom című vers sorait megidézve: „Halld, halld a harcot fenn, pusztító nagy sikert, / (Menny - ágyú: egyaránt istenharag dörög) / Ha megjövök, talán szétszórva már a kert, / S hány emlék fáj talán, talán ha megjövök.” Alig néhány hónappal később a költői látomások hirtelen drámai valósággá váltak Békássy Ferenc, a Magyar Királyi 7. Huszárezred kadétőrmestere számára: Kovács Péter emberi kiszolgáltatottságot jelképező figurái, Szily Géza sötét tónusokban megjelenő koponyái az egyéni és közösségi drámát villantják föl, Polgár Csaba a tragikus véget jósoló költői látomás valósággá válásáról a költőt elsirató Babits Mihály sorait idézve beszél. A költő a háború kitörésének hírére tért haza Angliából, hogy részt vegyen a háborúban. Ha egy napot késlekedik, már nem jöhetett volna. Ha barátja, a később világhírű, Nobel-díjas közgazdásszá vált Keynes nem kölcsönöz neki pénzt az utazásra, Angliában internálták volna, de bizonyosan túléli a háborút. Jött azonban, mert úgy érezte, jönnie kell, hiába tanult nyolc esztendőn át a ködös Albionban, ő ide tartozik. Talán annak a kritikusának van igaza, aki azt írta, hogy „a katonai határozott tevékenység által akart lelkének tétlen szétfolyó akaratától szabadulni. A külső csata is belső csata volt neki. O volt az igazi hős.” Tény, hogy több olyan verset írt a haláláig eltelt szűk tíz hónap alatt, amely egyszerre vetíti elő egy korszak lezárulását és saját korai halálát. A bemutatott lapok egy részét éppen ezek a versek ihlették, a többi között A költő, a De hidegen, az Ének című alkotások, egyre tömörebb, egyre inkább a lényegre csupaszított vers mindegyik. Szívszorító a látomás, egy történelmi korszak végét, a XX. század későbbi borzalmait vizionálják a sorok A sivatag című, 1915 januárjában írt versében: „Azt mondják itt egy ember jár, ki holt / S a messze földeken nyomot keres / S amerre régen vándorútja volt / Vár új halottat, s új halálra les.” ennek megfelelően szinte eszköztelenül interpretálják őket a művészek is. Kéri Adám például magukat a fölnagyított, elforgatott versszövegeket használja föl, 150
