Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Albert Zsuzsa: Beszélgetés Hubay Miklóssal

Láttam, olyan is.

Es a kisemmizettségemtől lázba jőve, ekkor írtam egymásután - persze a fióknak - a Tüzet viszeket, a Párkákat, a Római Karnevált, és sok-sok egyfelvonásost. Azok bemutatóját jó ideig keresztül tudta vinni az Irodalmi Színpad igazgatója, Szendrő Ferenc. De aztán menesztették őt is - nekem akkor úgy mondták - az egyfelvoná- sosaim miatt.

A színházi világon kívülre rekedve fogalmazgattam drámáimat, némelyiket éveken, sőt évtizedeken át. A papírforma szerint rendjén való, ha könyvbe kötözve maradnak csupán. Bezzeg az a néhány színdarabom, váratlanul felszárnyalt a színpadokról, amelyekhez az indítékot rendezőtől, színésztől, pláne színigazgatótól kaptam nagy néha.

Az egyik az Egy szerelem három éjszakája. A 60-as évek legelején nyitotta meg Szinetár Miklós az Operett Színházzal szemben - csak azért is szemben - zenés musical színházát. Brecht volt a nyitó darab. Ennek az ünnepi premiernek a szünetében a dohányzóban csapódott oda, és engem szólított meg a „kiszínházbólított” szerzőt:- „Nincs második darabunk. írd meg! 3 hónap múlva premier, de ebbe a hathetes próbának is bele kell férnie.” Ez a három hónap volt nekem, hogy egy nem ismert, soha nem látott műfajban - ezért is lett olyan „atipikus” musicallé, mert addig nem is tudtam, hogy eszik, vagy isszák - kivágjam a rezet.

Ennek az utóéletén is érzik, hogy élőbb anyag van benne, mint a többiben. Most a 30. felújításánál tart. Szárnyalhatnak Vas István versei, Ránky György muzsikájára.

Nem csak engem seprűztek ki a Nemzeti Színházból, hanem a Madách Színházból is menesztették Sarkadi Imrét és Mészöly Dezsőt. Ok, Horvai István kedves dramaturgjaiként, szintén egy drámai aranykort szerettek volna teremteni. Annál meglepőbb volt a Madách új igazgatójának, Ruttkay Ottónak a lépcsőházban váratlanul odavetett szava, hogy színdarabot keres az egyik színésze számára, ez a hatvanas évek közepe és Márkus Lászlóról volt szó. „Zseniális epizódokban, de valószínűleg képtelen egy egész művet felépíteni. Nem tudnál-e neki egy olyan darabot írni, amiben minden zsenialitását megmutathatja?” O ígérte, hogy be is fogja mutatni. Igyekeztem megnézni Márkust sok kis szerepében. Kicsit hisztériás, kicsit effeminált, kicsit ingerült, akaratos, komisz, megható, minden volt, és akkor azt mondtam, ez olyan, mint a fiatal Néró lehetett. Néró pedig a drámairodalomnak sokszor színpadra vitt alakja. De hát itt volt, amit Ruttkay mondott, hogy nem tud egy szerepet végig megkomponálni. Ugyanakkor minden tehetsége villanjon elő belőle. Erre azt gondoltam, hátha drámában is meg lehetne próbálni azt a zenei formát, amit etűdöknek neveznek a muzsikusok. Azt, hogy minden egyes képességére írok egy-egy minidrámát. Ebből született meg ez a rendhagyó forma, a Néróban. De mégis ott volt a színházi ihletés, és ha kimegyünk, itt az előszobában, ahol hiúságomat kielégítem azzal, hogy a külföldi plakátokat kiakasztgatom a falra, ott majd látja a külföldi előadásoknak a plakátjait, ez a darabom is él ilyenformán. Nagyon- nagyon sajnálom, hogy Magyarországon, aki ezt Márkus halála után játszani akarta, annak nem engedték meg. Madaras József volt. Megkeresett. O két darabomat szerette volna játszani. Az egyik a Néró, a másik a Zsenik iskolája. De nem jutott hozzá, hogy az Irodalmi Színpadon megengedjék neki, hogy akár egyiket, akár másikat megvalósíthassa. Egy darabomban játszott. Major Tamás kreálta. Ez épp az a da136