Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Albert Zsuzsa: Beszélgetés Hubay Miklóssal
háborút végre-valahára, négy-öt év múlva valahogy befejezték, olyan békét hoztak, amely abban a pillanatban, ahogy Wilson aláírta, avagy aláíratatta a párizsi békéket, már mindenki tudta, a beavatottak mind tudták, hogy ebből csak újabb világháború következhet nagyon hamar. És az rémesebb lesz, mint az előző. És akkor a rémes háborúkat követő még rémesebb békék sorozata. Annyi dokumentumom van erről, mostanában olvasgattam. Ez az egész századot olyan átkozott századdá tette számomra, hogy mindaz, amire én felkészültem, drámaírói készségem gyarapításával, az most már csak arra szolgál, hogy megpróbáljak szemébe nézni azzal, amit az előbb Maga meg is nevezett: a Végzettel. Mi ez a végzet? Mintha egy helyben forogna az egész. Csakugyan milyen szépen visszajön megint Szarajevó. Én azt érzem, hogy az ember, azóta is saját nívója alatt gondolkozik. A politikusok saját szellemi nívójuk alatt politizálnak. A XX. század embere X3X. századi koncepciók szerint gondolkodik, attól a pillanattól kezdve, amint ennek a gondolkozásnak valami tétje van. Tehát azok az előítéletek, azok a presztízs gondolatok, stb. hatnak, amelyektől meg lehetne és meg kéne szabadulni. A gyógyszer rendszerint még átkosabb, mert a gyógyszer azt mondja, szabaduljatok meg a tradícióktól! Ez aztán archaikus dolgokhoz való tapadást és visszanyúlást vált ki. Aki utoljára ebben tisztán látott, az Ady Endre volt. Azt mondta, hogy archaikus dolgok. Erről eszembe jutott, hogy a dráma mikor a hétköznapok végzetszerűségeivel néz szembe, és próbál megoldást találni arra, milyen konfliktusokba kerillünk, ugyanakkor az örök etnberit is kéiiytelen ábrázolni. Mert akkor igazi. Örök, visszatérő problémák sajnos, léteznek. A drámába7i ez is mindig benne van. Ezért lehet a régi drámákat újra meg újra előhozni, és megcsinálni a saját értelmezésünk szerint. En nem mondanám azt, hogy sajnos. Inkább azt: hál’ istennek, hogy a dráma alkalmat ad arra, hogy meglássuk az időben a konstanst. Ez biztosítja azt, hogy ne dőljünk be az olyan ideológiáknak, amelyek a progresszió és mindig legújabb divatok felmutatásával rendszerint csak arra szolgálnak, hogy manipulálják a közgondolkozást. Megpróbálom egy kicsit a dráma nyelvére fordítani ezt a dolgot. Az ember tragédiájában... Hogy folyamodjunk megint ehhez a csodálatos műhöz. Az ember tragédiájában a legelső ember éli végig az emberiség történetét - „első és utolsó ember a világon” mondja az utolsó előtti színben Ádám. - Végigmegy a történelmen, és a történelemnek minden korszakáról kiderül, hogy kérészéletű. Az egész jelenség, ami volt, egy efemer jelenség, Egyiptom és Bizánc is, Róma, Prága, és efemer még az utópia is, a Falanszter, London. Mindegyikért érdemes lelkesedni, de egyikért sem érdemes meghalni. Ezzel a csodálatos világmagyarázatával Madách az Állandónak a jelenlétét mutatta meg, a történelmi korban és a divatok közt, és megmutatta azt is, hogy az ideológiák halandók, és hogy az a haladásba vetett hit, amellyel hajszolják az emberiséget előre, valami rossz felé visz. A haladásba vetett hit annyira tizenkilencedik századi volt. Rendkívüli mű Az ember tragédiája. Két okból is. Az egyik: Magyarországon, vidéken, egy magyar történelembe mélyen, tragikusan beágyazott költő tolla alatt szü128
