Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Albert Zsuzsa: Beszélgetés Hubay Miklóssal
3 ALBERT ZSUZSA Beszélgetés Hubay Miklóssal ( 1 9 9 5 ) Amíg Hubay Miklóssal készültünk erre a beszélgetésre, kapott egy külföldi telefont. Mégpedig Velencéből. Francia nyelvű beszélgetésnek lehettem tanúja. Életének egyik nem jelentéktelen állomása éppen Olaszország volt, ha nem is Velence, amikor taníthatott Firenzében, „énekesből é}iektanár”-ként, magyar irodalmat. Talán induljunk el erről a pontról. Most, amikor éppen egy drámájának a befejezése után van. Onnét induljunk el, hogy befejeztem egy drámát, vagy pedig onnét induljunk el, hogy mi volt húsz évvel ezelőtt, amikor elmentem Firenzébe? Talán a kettő metszéspontjából, mert egy magyar drámaírónak fontos Olaszország, Európa, külföldi drámák, de a legfontosabb a magyar dráma jelene és múltja. Minden pillanat metszéspont is lehet az életemben, és minden esemény konstans módon jelen van, amióta az eszemet tudom, egészen mostanig. És valószínűleg, legalább is remélem, szép luciditással akkor fog kibomlani, abban a bizonyos utolsó pillanatban, amelyik lehet, hogy magát az Örökkévalóságot is jelenti. Az asztalon nyitva egy drámám, az imént itt éppen bele is lapozott, aminek a bemutatója abban a 72-es-73-as, 74-es pár esztendőben volt, amikor Firenzébe ki is mentem. Ez a dráma nem az én drámám. Vagy csak félig az enyém. Ez a legelső magyar dráma. Bámulatos módon társadalmi dráma, nagy történelmi szereplőkkel, a Comédia Balassi Menyhárt árultatásárul. Végigkísérte ez is az életemet. Amikor 1942-ben bemutatták az én legelső darabomat a Hősök nélküli, és mindjárt könyv alakban is megjelent, ehhez a mottót már a Balassi Menyhárt árultatásárul című tizenhatodik század közepi drámából vettem. Ezzel akartam jelezni, hogy én is úgy írom a magamét, a negyvenes évek elején, ugyanazzal az indulattal, ugyanazzal a szándékkal, mint a Balassi Menyhártot írta a maga névtelen szerzője, vagy talán Bornemisza Péter: „Hogy az Isten megtartson hazátokban igaz hitben, reménységben, ajánlom ezt a drámát az maradék Magyar- ország-beli vitézlő uraknak”. Az a maradék Magyarország harminc-egynehány évvel Mohács, és egy jó évtizeddel Buda török kézre kerülése után. A maradék Magyarországnak szorongatta- tását éreztem fiatal drámaíróként, és drámában talán fogékonyabb is voltam mindarra, ami akkor Magyarországot fenyegette. A körülöttem zajló élet megértéséhez, a saját magam megértéséhez, a saját magam meghatározásához a világban, ehhez szolgált nekem a drámai forma. És szolgált az a felismerés is, hogy nekem minden igazi drámaíróhoz szinte testvéri közöm van. Ahhoz az ismeretlenhez is, a tizenhatodik században. 121
