Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 6.)

Rilai Szent János a tizedik században született Szófia környékén és huszonöt éves koráig pásztorként élt, mint majdnem mindenki a környezetében. Akkor történt a „hívás” és kolostorba vonult, onnan pedig remeteségbe. Többször változtatta élőhelyét, hogy minél tökéletesebb legyen a magánya s végül a rilai hegyekbe húzódott. Ekkorra már ördögűzésekről, gyógyulásokról s egyéb csodatettekről elhíresült emberré lett és tanítványok csatlakoztak hozzá. Egy alkalommal I. Péter bolgár cár is felkereste. Nyomában más cárok és előkelőségek hordtak ajándékokat a remetelakokba, amelyek helyén kolostor szerveződött. Idők folyamán a Bolgár Ortodox Egyház legnépszerűbb és legszentebbnek tartott kegyhelye épült itt meg.

Idáig jutott a tolmácsnő az ismertetésben, amelyhez a tudást részben a beléptetésnél kapott propagandafüzetből vette, másrészt a kíséretünkbe szegődött szerzetes szavai nyomán fordította.

Miközben őszinte érdeklődéssel hallgattam a mondottakat, a fejemet is forgattam, hogy a szememet is használjam, tehát a látottakkal is dúsítsam ismereteimet.

Itt-ott kővel kirakott, egyébként füves udvaron haladtunk át, amelyet szabálytalan négyszögben fogtak körül a kerengőkkel ékes és titokzatos, négyemeletes épületek, bennük háromszáz cellával s egyéb rendeltetésű helyiségek sokaságával.

Gyér volt a délutáni mozgás az udvari térségben. Két pap haladt el mellettünk s turistáknak tetsző civilek csoportja nyomult be a Szent Szűz Születése elnevezésű bazilikába. Ezzel úgyszólván kiürült az udvar.

Egyszer csak megtorpantam. Az udvar közepén az amforával kútra menő szüzet láttam, azt az élőképet, amelynek festett másolata szállodai szobám falára akasztva függött. Nem ez a hasonlatosság volt azonban, amitől igazán földbe gyökerezett a lábam, hanem a képzeletemben meglátott harmadik kép arról a leányról, amelyik Kodolányi J ános Juli amis barát című regényében lépked a tatárjárás korában ábrázolt kolostor udvarán, a kút felé. Vízhordó edényt cipelő szolgálóleányka, nem díszes, nem is szép, de mégis vonzó jelenség, amint a kút felé haladva összesúrolja boci térdeit, mert ez a járásfajta adatott neki a teste formálódásakor, még embrió korában. S amiként a Kodolányi-regény ifjú szerzetesét izgalomba hozza a látvány, engem is hosszú hónapokon át kísérő és kísértő, pubertáskori szexuális hevületben tartott.

Nagy becsben volt Kodolányi János a Dorogi tanító úr által gyűjtött és kedvenc tanítványaival megismertetett népi írók csokrában. Olvastam a finnországi utazásai nyomán írott könyveit, sőt, amint korábban említettem, a püspökladányi parasztpárt egyik gyűlésén gyerekfejjel előadást is tartottam ezekre a könyvekre is hivatkozva a demokráciáról, amely a második világháború után a finnekéhez hasonlóan megvalósul majd nálunk is. Olvastam a magyar parasztsors nyomorúságainak meghökkentő bizonyságaként feltárt egyke-ügyet a Baranyai utazás című könyvében. Külön érdekesség volt számomra, hogy több nyarat és telet az én falumban, Püspökladányban töltött rokonainál Kodolányi János, amint azt utóbb Dorogi tanító úrtól megtudtam.

Az íróval és műveivel kapcsolatos valamennyi élményem titkolt csúcsán azonban hosszú időn át a kolostorbeli vízhordó leányka maradt az ő összesúrlódó térdecs- kéivel. Az olvasás időpontjában mindenesetre ez fogott meg leginkább. Kamaszkori önkielégítő lázaim könnyen lobbanó lánggal töltött gyutacsa lett ez a kép.

32.

117