Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 6.)
Megdöbbentett, mert úgy tetszett, mintha éppen létező gondolataimmal dialo- gizálna. Mintha a fejembe látna és az ott lévőkhöz passzítani saját szavait. Amelyek egyébként a székesegyház kibontakozó épületének egészére vonatkoztak, ezt pillanatok múltán felfogtam. A történtek hatására kimeredtek a szemeim. Ezt a jelenséget a tolmácsnő bizonyára az általa mondottak természetes következményének tekintette. Azt meg még inkább, hogy kimozdultam álló helyzetemből és indultam, ahogyan javasolta. Minden a legnagyobb rendben haladt, velünk együtt a látható is, meg a láthatadan is. Görcsösen akartam azonban, hogy legalább rövid időre lecövekeljek még az előbb támadt és mindinkább szenzációt jelentő gondolatomnál. Annál, hogy az eljövendő két hétben senkivel sem érintkezhetek hivatalos minőségemben, tehát Bulgária magyarországi vendégeként. Ellenben magánemberként össze leszek zárva, sőt: bilincselve a tolmácsnővel. Vele kell tartanom - ha nem akarnám is! És az milyen lesz nekem? Hm. Attól függ, miként alakul a tolmácsnő egotizmusa. Eddig megismert jó és rossz oldalainak összevetéséből mindenekelőtt az derül ki, hogy művelt és okos. Lehet, hogy nélküle nem vitázhattam volna bolgár partnereimmel a kellő színvonalon. Lehet, hogy eddigi fordításai jobbak voltak, mint az én eredeti szövegeim. Talán túlságosan is éles eszű, veszedelmes vendéggé formált engem vendéglátóim szemében az ő tolmácskodó tevékenysége? És azért húzzák szorosabbra kötelékeimet? Mindenesetre: össze vagyok kötve a tolmácsnővel, aki nem csak művelt és okos hanem el kell ismernem -, olykor kedves is tud lenni. Sőt, a mai reggelinél kifejezetten bájos személyiségként borult virágjába - egy rövid időre. Fenyegetőek azonban hangulati hullámzásai. Ki tud törni, akár a vulkán. Marni tud, mint a kígyó. Egyszóval, ha múlóban van is az ideje, még ma is minden porcikájában a soha ki nem ismerhető női egyed képviselője. Jó lesz vigyázni, ha jót akarok magamnak. Nagyon valószínű, hogy be kell majd vetnem az olyan bevált önvédelmi eszközeimet, mint a megalkuvás, a színlelés, a hízelgés, a hazudozás, meg effélék. Nem emlékeztem, hogy megálltunk-e „rálátni” a székesegyház „egészére”, vagy sem, csak akkor ocsúdtam a gondolataimból, amikor már a templom belső terébe érkeztünk. A tolmácsnő egy tábla előtt állt meg, amelyen különböző nyelvű feliratok voltak. Én az arannyal dúsan díszített, hatalmas kupolára bámultam. „Azért ilyen magasak a templomok, hogy kicsinek érezze magát bennük az ember” - jutott eszembe egy valahol hallott magyarázat, ami persze csak a régi templomok esetében lehetett az építtetők megfontolása, hiszen manapság az egyházi épületeknél sokkal magasabb házak is épülnek. A gazdag díszítés viszont változatlanul lenyűgözheti a szemlélőt.- Nem tudom, maradt-e márvány a bolgár föld méhében - jegyeztem meg suttogva, de úgy, hogy a tolmácsnő meghallja -, vagy mindet ide szállították?- Ebben a házban minden márvány Olaszországból való - felelte hasonlóan suttogva a tolmácsnő. -Jöjjön és olvassa el a magyarázatokat. Nem akartam a táblához menni, mert féltem a megszégyenüléstől, hogy nem értem a különféle nyelven írott szövegeket. Ellenben a bámulattól szinte ájulatot mímelve meredtem a mennyezetre, a karjaimat is széttártam és fennhangon mondtam: 109