Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Varga Klára: Királylány
dással létrehozott része, abból türemkedik ki az a kis konyha, abból újabb daganatként az üvegezett verandaféle, s köztük kanyarodik a medence vakondtúrásszerű magaslata. Uram atyám, aki ezeket építette, az aztán megvalósította minden álmát! Szép, ugye? Sokat dolgoztam azért, hogy ez itt mind elkészüljön, tudod, kislányom. Nem volt könnyű akkoriban építkezni. Bólogatok, hogy szép, mivel lennénk beljebb, ha megmondanám, hogy... Különben is már elindult, hogy keressen egy nylonzacskót valahol a házban, mert nem akar friss gyümölcs nélkül elengedni. Szerencsére hagyja, hogy legalább a szilvát én szedjem. Tudom, hogy nemsokára hazamehetek végre, ennyi bőven elég volt Manci néniből, és nemsokára jön hozzá a lánya vagy az unokája, de most megint bemegyünk, mert eszébe jutott, hogy a fényképalbumot még nem mutatta meg nekem. (Jó, csak enni, inni ne kelljen.) Visszamegyünk a királylányos budoárba, előkerül egy nagy zöld zsinórozott mappa, ott van benne mindenki a fotókon, akinek ott kell lennie, apai nagymamámtól Manci néni unokájáig. Néhány képen még egy csontos arcú, mérnök külsejű, magas, sovány férfi is, Manci nénivel, Manci néni nélkül, Kismancival kézenfogva, talán a Vidámparkban, aztán svájcisapkás, munkaköpenyes szakikkal valami bográcsozáson.- És Manci néni férje? Meghalt, vagy el tetszettek válni, vagy...? - kérdezem.- Meghalt már.- De fiatalon?- Ahogy vesszük.- Beteg volt?- Nem... Igazából én öltem meg a férjemet. Megcsalt az egyik kolléganőjével, akivel együtt jártak kiküldetésbe. Tudod kislányom, láttam én, hogy nem komoly az ügy, és úgy is volt. Engem szeretett. Mondtam neki, amikor kiderült, hogy ösz- szejött azzal a nővel, hogy menjen el. El is ment, de egy hónap múlva már vissza akart jönni.- És vissza tetszett fogadni?- Nem, nem én.- De miben halt meg?- Abba halt bele, hogy nem vettem vissza.- De miért nem?- Mert építkezni akartam. És ő meg csak feltartott. Utóirat: Kedves olvasó, ha arra vagy kíváncsi, Manci néni megbánt-e bármit is a fentiekből, biztosíthatlak, hogy nem, semmit a világon. Ha az érdekel, hogy szerinte ez a kurta gyónás volt-e valójában, ami miatt találkoznunk kellett, hát ez sem nyert. Lehet, hogy még senkinek soha nem mondta el mindezt, de csak azért, mert még senki sem kérdezte tőle. Mások még annyira sem jutottak mellette szóhoz, mint én. Próbáltam hívni újra, hogy megint meglátogatom, de persze sosem vette fel a telefont. Egyszer megint bementem abba a váci kocsmába. Kismanci két velőtrázó kacagás között azt mondta a pult mögül, hogy jó, majd ők telefonálnak, hogy mikor menjek megint látogatni. De nem kerestek soha az életben. Gondolkoztam, hogy hogyan, milyen ürüggyel, milyen mozdulattal, milyen szavakkal lehetne még valamit... De éreztem, hogy sehogy. Sehogy a világon. 85
