Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - H. Hadabás Ildikó versei
A hátat fordító fiatalság morgolódása Az öregek nem látnak semmit, csak szemréseken kandikálnak ki a világra, ki az útra, amely sehol sem folytatódik. Az öregeknek hangja sincsen, minek a tenger szót cipelni? két köhhintés közt mit susognak, azt csak a lélek mélye érti. Az öregeknek árnya sincs már, elkoptatták az árvaságok és az ízetlen délebédek: illat nélkülik, elmorzsázók. Az öregeknek lába sincsen, göcsörtös bot a fájás, s ha lépnek is, ha mennek is, az mintha helyben volna állás. Az öregeknek arca alma, véletlen lógnak téli fákon ezernyi ránccal, vakotásan - kimaradásukkal kiáltón! Az öregek nem halinak semmit, harangszava, ha nekik kongat bólintgatnak, és válaszolnak, de nem kérdeznek, nem hajolnak. Az öregek múltja az álom, melyben minden megédesedhet, s emlékezésük gyökér ágán, zárt gyöngykagylóik fényesednek, mozdulatukban ismerős lesz jövőnknek valamennyi őse, mintha magunkban kavarogna a lét-magányuk, s egyre nőne, túl öreg emberek látásán, túl a megsejtetett ön-világon el nem mondható életükben, a le nem írható halálon. 95
