Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - "Egy korty tenger": Beszélgetés Fekete Gyulával
egyedül megírtam ezt a lapot, az egész nászéjszakámat azzal töltöttem, reggel nyolcig írtam, és vittem a nyomdába. Azt gondoltam, hogy megvoltak már a cikkek. Dehogy voltak, sőt, akik segíthettek volna, tapintatosan magunkra hagytak, még az is, aki ott lakott egyébként, még az is. Teljesen egyedül kellett megcsinálnom. Aztán ’47-tól a Március Tizenötödike szerkesztője, rovatvezető a Szabad Szónál. A Szövetkezetét is szerkesztettem. És a Művelt Népet ’54-től. ’56-ig ott dolgoztam. De mindig független íróként és újságíróként dolgozott. Nem állt be. Párttag volt? Nem mindig. Éppen az, hogy voltam párttag is, akkor odalőcsöltek a Világossághoz, illetve az Esti Budapesthez. Ez ’54-ben volt. ’56-ban aztán le is csukták magát is, Varga Domokossal együtt. Ez már akkor történt, mikor nekem sikerült megszabadulnom ettől a laptól és szabadúszó lettem, és aztán ’56 szeptemberétől az írószövetségben a prózai szakosztály titkára voltam. Megválasztottak. És minthogy az első titkár, Erdei Sándor lebetegedett, én első titkárként vittem hát az ügyeket az írószövetségben akkor, amikor az volt a központja az országnak. Ezt nyugodtan merem mondani. Állandó tömegforgalom, mindenki hozzánk jött, jöttek az üzenetek a kormánytól is, én hoztam össze a Pongrácz-hívekkel a kormányt tárgyalni, és így tovább. Azt mindenki elfogadta, hogy az írószövetség exterritoriális hely. Tehát oda jött a kormány küldötte, meg oda jöttek a fegyveresek is megbeszélésekre. Sőt, az ÁVH-tól is nálunk keresték a Münnichet például. Úgyhogy ilyen helyzetben volt az írószövetség akkor, ’56-ban, és utána engem elvittek, igen. Hát nem egész egy évig, de tíz hónapig le voltam csukva. Illetve utána ezt megkaptam feltételes módon, hogy leültem. Évtizedek óta a magyarság legfontosabb problémájának tartja a népesedés kérdését. Igazában csak a hatvanas évek elején ébredtem rá, hogy ez ilyen arányú gond. Tudniillik nincs elég utánpótlás, akkor néztem utána, és kiderült, hogy ’57—’58 óta nagyon nagy bajok vannak, és akkor kezdtem ezzel erősen foglalkozni. Arnyékbokszo- lás tizenkét menetben ez volt a címe annak, amit az Élet és Irodalomban írtam, 1963 táján, vagy ’64 elején. Először akkor vetettem föl a GYES-t. A Népszabadság kerékasztalán, anyák konferenciáján, s a végén a Figyelő című közgazdasági hetilapban is kifejtettem a GYES-ről a tervemet. Olyan szerencsém volt akkor, hogy valamelyik, hatodik, vagy nem tudom, hányadik pártkongresszuson ezt elfogadták javaslat65