Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között
az új kocsimat. Ezt kaptam a biztosítótól és természetesen a kártérítés, mert képzeljen el egy üzletembert napokig kocsi nélkül. De önnek is joga van a megkezdett kirándulását folytatni, ebben egy ilyen eset nem akadályozhatja meg. Szerintem mindjárt bérelni kellene egy kocsit, amit használ, amíg tart a huzavona. Mert huzavona az természetesen lesz. No, de ilyen tiszta eset! Mi van a kocsijával?- Azt hiszem, már el is kezdték javítani.- Hu, az kár - szívta a fogát -, nem szabad könnyelműnek lenni, magának új kocsit kell kapnia. No, mindegy, nem hagyjuk egyedül... Különben az lenne a legjobb, ha pénzt kapna és venne alig használtan egy dízel Mercedest. Az a kocsi, uram. No, mit szólnak majd, ha egy olyannal érkezik haza. Nagyszerű lesz! Csak fel a fejjel. Nem hagyjuk ebben a dologban egyedül. Igyekeztem tudtára adni, hogy a legszerényebbek az igényeim, a vágyam pedig csak annyi, hogy mielőbb hazakerüljek épkézláb, de erről hallani sem akart.- Egy cseppet sem kell sietni önnek. Majd kijön a kedves neje az kórházból és boldogan eltöltenek itt néhány hetet. A költségekkel ne törődjön. Intézkedünk, hogy mielőbb kapjon előleget a biztosítótól, de addig is ebben a pensió- ban éljenek kedvük szerint. En biztosítom Irénét, hogy önök ebben az esetben teljesen hitelképesek. Hogy tetszik magának városunkban az élet? Csak a legjobbakat mondhattam.- Nos, ez semmi. Időközben átnyargalok majd magukkal egyszer-kétszer Olaszországba. Akkor lát majd igazi európai országot. Ott van aztán élet, uram. Higgye el nekem, a különbség legalább akkora, mint amekkorát tapasztalhatott Jugoszlávia és Aosztria között. Aosztriától ne is legyen elragadtatva. Nem akarok rosszat mondani jelenlegi hazámra, de ez egy félszocialista ország. Különben ne is higgyen nekem, ha nem akar, nézze meg majd Olaszországot.- Köszönöm. Az teljességgel lehetetlen, hogy átmenjek. Hiszen nincs is olasz vízumom.- Olasz vízum! Ugyan! Mindenki barátom a konzulátuson és mindenki barátom a határon. Ezzel aztán igazán ne legyen gondja. Kíváncsi voltam, mi lehet a foglalkozása, vagyis milyen pozíció nyújthat ekkora önbizalmat. Ügy igyekeztem vezetni beszélgetésünk fonalát, hogy megtudjam. Sikerült is. Olajkályha ügynök. Helyesebben kifejezve: képviselete van. Ezen az estén akaratomon kívül fültanúja voltam még egy másfajta beszélgetésnek is. Ez azonban már fenn a szobámban történt, ahova a rozoga üvegezett ajtón át minden szó behallatszott a folyosóról.- Róza! Egy pillanatra... Elképzelésem szerint, aki szólt, egy lehetett a két munkásember közül, akik velem egy időben vacsoráztak és akik, láttam, az ide vezető kijáraton hagyták el a helyiséget, ami azt jelentette, hogy szintén a pensió lakói.- Mit akarsz, Hans?- Ide figyelj Róza, beszélhetnél a Gabrinovicsnéval, hogy engedjen egy kicsit a szobaárból. Nem volna elég neki szezon után, mondjuk negyven schilling egy ilyen lyukért. Akkor mindegyikünkre húsz jutna. De harminc, az azért nagyon sok.- Nem tudom, azt hiszem, nehéz lesz, Hans. 72
