Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Kiczenko Judit: Arany János: Születésnapomra
is talán a korszakból vezethető' le. E problémakörről megindító nyíltsággal beszélt egy interjúban. A riporter kérdésére - „Érzel magadban valamilyen hiányt?”- Illyés válasza: ’’Csak azt érzek. Meg fogok halni. Az örök életet hiányolom. [...] A halál inkább felháborít, mint megijeszt. Embertelen, mint minden, amit nem értek. Ilyenkor dühbe jövök.”37 Más helyütt az értelem és istenhit bonyolult és nyugtalanító összefüggéseiről beszélt: „Egyszer valamennyien ott állunk a halál előtt, és azt vesszük észre, nincs elég vigaszunk. Nem vagyok ateista [...] Kész vagyok Isten befogadására is [...] de tudjam, értsem, igazoljam a magam számára. [...] Műveltségem vagy talán félműveltségem egyelőre ellenáll, kevés és hiányos a bizonyítás. [...] Ha a végső értelem Isten, miért nem ismerhetjük meg őt? Miért titkolózik, miért hagy bennünket bizonytalanságban?”3“ A 77-ben a „fáziskülönbség” is megnyilvánul. Az 1882-es Arany János, a Sejteletn Aranya felkészült a halálra. Nincs meg benne a másik két Ev-napra írott önköszöntőjének attitűdje: sem a János-Johann változat szellemes nyelvi fricskája, sem az „untig elegendő” individuális állásfoglalása. Már nem „komáz” a halállal.39 A vég fölismerése és a természetesnek, az egyetemesnek a megvalósulásaként való tudomásulvétele, az rá-nel tartott szemléletbeli távlat, az önmagától „távoltartott” önkép a bölcs belátás attitűdjét adja Arany négysorosának. Lemeztelenített, letisztult, a végtelenségig leegyszerűsített nyelvi, képi, formai és retorikai megoldása mutatja ezt leginkább. A lírai szubjektumot Arany (ellentétben a négysorosára rájátszó Illyés-szöveggel) teremtményként, és nem a romantikus teremtőként, azaz az egész helyett részként (a teremtés részeként) jeleníti meg. Az önélet- rajzi/lírai én halála - „betakarítása” - nem egy megismételhetetlen „egyedi példány” megsemmisülése. Nem romantikus-szimbolikus felnagyított önreto- rizáció jeleníti meg, nem „hős, király, fenség” (Vajda ill. Ady), felcserélhető mással. A lét folyamatossága, az örök körforgás éppen e cserével („cserébe”) biztosított („vet helyembe más gabonát”). Noha a Kháivn ladikjá-tó\ kezdve rövid megszakításokkal Illyésnek is állandósult élménye és „társa” a halál, a 77-et követő költeményei is jelzik, hogy még nem jutott el a végső „meztelenségi fokig”, hol önironikusan, hol indulatosan gyakori a lázadó hangvétel, a fokozottabb én-tudat, annak érzékelteteté- se, hogy van még funkciója, főként a közügyek terén. A zárójelbe iktatott plusz sor így az eddigi megközelítéshez képest más értelmet is nyerhet: mindaz Gyermekszemű élettavon 70
