Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Mánta György: Hurok
- Erről nem beszélt, de ez most már nem is érdekes.- Akkor mi az ördögöt firkált össze a presszóban?- Vázlatot az életéről, egy későbbi, többrészes filmhez. Andi, amikor észrevett bennünket a teraszról, letette a tálcát, és rohant hozzánk.- Hol voltak...? A rendőrség már tűvé tette magukért a fél várost... — lihegte.- Miért?- Azt a nőt a 310-esből éjszaka meggyilkolták. Döbbenten néztünk hol Andira, hol egymásra.- Marzia Faiettit?- Dehogy. Wanda Kowalskát.- De mi Marzia...- Ezt tisztázzák a nyomozókkal - vágta el szavamat Andi. - Jöjjenek gyorsan, ki akarják hallgatni magukat. A helyszínelők vezetője méltányolta az igazgatóság kérését, mindent a hátsó traktusban bonyolítottak le, hogy a szálloda hagyományos jóhírén ne ejtsenek csorbát. Engem elválasztottak Morbidtól, egy nyomozó a raktárba kísért, és leültetett egy hokedlire. Nem látva értelmét se a tagadásnak, se a megtévesztésnek, mindent úgy adtam elő, ahogy előző nap a presszóban lejátszódott, csak Marzia látogatásáról, a leveléről meg a Duna-parti inzultusomról hallgattam. A nyomozó, legalábbis látszólag, elfogadta a vallomásomat, csupán a meggyilkolt neve miatt bonyolódtunk vitába, mivel ő Wanda Kowalskáról faggatott, én pedig Marzia Faiettiről beszéltem. Minthogy nem jutottunk dűlőre, szerettem volna, ha megengedi, hogy legalább egy pillantást vethessek az áldozatra.- A holttest már nincs itt - mondta. - Elszállították a törvényszékire.- De maga látta?- Persze.-Marzia Faiettinek dús fekete haja volt és sötétbarna bőre.- Az áldozatnak is.- Akkor... Nem folytathattam, mert a nyomozó fölemelkedett a másik hokedliről, és felszólított, hogy kövessem. Útban a konyha felé váratlanul megállított.- Magának az egyik felszolgáló tudomására hozta, hogy az áldozat Wanda Kowalska néven foglaltatott szobát.-Igen.-Akkor miért beszél nekem állandóan valami Marzia Faiettiről?- Azért, mert nekünk így mutatkozott be.- A felszolgáló erről semmit sem tud.- Lehet, de arra neki is emlékeznie kell, hogy az illető úgy nézett ki, ahogy az előbb megpróbáltam leírni. A konyha előterében kötöttünk ki. Morbid már áteshetett a kihallgatáson, egy asztalnál ült magányosan, idegesen forgatta kezében a szalmakalapot, és 53
