Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 3. szám - Keszthelyi Rezső: Télidőben

Rám emelte az övét, mire én is átöleltem ujjaimmal az enyémet, és magasra tartottam. Ez alkalommal se csendítettük egymáshoz őket. Ennek híján kortyin to ttunk italunkba.

H., valamelyest kedélyét vesztve tette le pohárkáját:

Jóval meghittebben sétálhattunk volna a természettel, mint ahogyan tettük. És emiatt sok veszteség érhetett minket, kedves barátom. Kiváltképpen magamat hibáztatom, mert nyakra-főre halmoztam a szavakat, olyan körülményben, amelyben kizárólag a templomi elcsitulás az hiedelem.

Savanykás hangon folytatta:

Arra kívántam utalni, hogy képzeteim unos-untalan, még az oly ártatlan sétákon is, kivédhetetlenül szövik körém a hálójukat. Tetejében nem olyan részarányos mester-remykként, mint amilyen a póké, hanem ellenkezőleg: tohuvabohu formában. Én meg, a zsákmány, mindhiába vergődöm, rúgkapá- lok, hogy saját erőmből szabaduljak, és kiérkezzem abba a natúrába, ahol nincs semmiféle szövevény a projektumok ármánykodása révén, hanem minden elmeszikra nélkül, tisztán valósítja magát. Én azonban sose láthattam meg őt igazán. Mert erőfeszítéseimből csak újabb és újabb hiszemek születhettek, újsütetű szálak, amik felettébb fokozták a háló sűrűségét. Teljessé vált a kilá- tástalanságom. És olyan is maradt mindörökre.

H. kivette tekintetét a szememből, és a kandalló lobogványain táncoltatva, igen szarkasztikusán kezdte újra:

Nekem sose voltak, mert csak magukhoz és nem a létezés szelleméhez, tudatához kalauzoltak, isteneim; sem egyiptomiak, se görögök, se rómaiak, szintúgy nem adódott Buddha, avagy Allah, az ő prófétájával, Mohameddel. Hasonlóképpen híján hagytam magamnak a Mindenhatót, aki megváltót küldött nekünk gyarló lényünk, no meg még annál is gyatrább lelkünk pallérozá- lása végett. O pedig, miután jól végezvén dolgát, felszállt a mennyeknek országába, feltehetőleg a földtörténet első illuzionista férfiújaként, és olybá tűnik az eseményből: esze ágába se jutott, hogy az örökkévalóságban nem lehet teszegetni semmit. A halhatatlansághoz pedig megteszi egyetlen sírhant, istentudomány nélkül is.

H. azonban legott ráébredt, roppantul pironkodva, hogy felette hétköznapján és még azon is túlvitten, profánul parodizált:

Eszem ágába se jöhetne, ha szüntelenül és szigorúan magamra intenék, hogy bárkinek, lett légyen az enyémnek akár a legkíméletlenebbül ellene szegülője, másmilyen hiszemét sebezni akarnám.

H. még tovább akarta erősíteni a nyugvást, jószerével szívéből kibuggyanó paktumot instituálni ország-világgal.

Megneszeltem ezt, és közbeszóltam:

Erre annyi esélye sincs, mint egy leesett mákszem.

H. elbiggyesztette a száját:

Ez, sajnos, kétségbevonhatatlan. Én azonban parciális valaki vagyok ebben a tekintetben. Egyoldalúan is megkötöm. Még ha az a legkevesebb se. De engedje meg, barátom, hadd térjek vissza oda, ahonnan szinte kibillentem.

Nevezetesen: jóval korábban annál, mint az üdvös lett volna, beláttam, hogy a világ aligha társalkodik túlvilággal, merthogy neki egyszerűleg nincs

69