Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér

Unszoltam a tolmácsnőt, hogy kérdezze meg tőle, mért hallgat, mért nem mond már valamit?

Szélesen, dúsan mosolygott az ifjú ember, mint amikor kinyílik a tökvirág.- Ahol mindig beszélnek, ott kell valaki, aki hallgat - mondta.- Pontos - kacsintottam a tolmácsnőre. - O a hallgató, a lehallgató, a kihallgató emberünk. Mért van velünk?- Geheimbote - biccentett a tolmácsnő s a német szóval együtt kibuggyant belőle egy elfojtani próbált nevetés. Szája elé kapta a kezét, bólogatott, kuncogott s elvörösödött. Nagyon mókásnak, ugyanakkor zavarba ejtőnek találta, hogy miközben engem bírál a német nyelv használatáért, ő óvatlanul és ismételten elszólja magát. Ráadásul találóan „titkos küldött”-nek nevezi azt, akit én is affélének mondtam.

Azzal vigasztaltam, hogy ne haragudjon saját magára. Miattam hibázott. Mégiscsak kifárasztottam a politika tolvajnyelvével.

Tagadóan rázta a fejét s azt monda, ne aggódjak érte, mert önmagának mindenki meg tudja bocsátani az ennél nagyobb vétkeket is.

Abból a pálinkából öntöttem magamnak, amiből korábban már ittam és akkor is, most is ízlett.

Mintha pihét libegtetett volna a szobai szél, hozzánk érkezett és leguggolt mellettünk az a vékony lány, akivel a repülőtéren szemeztem, és akit a tilosban járó memóriám többször megidézett azóta. A két hétre kiszámolt járandóságomat hozta. Alig valamennyi adminisztráció után kezembe hullajtottá a pénzes borítékot. Aztán váratlanul megfogta a csuklómat s babrált rajta valamit. Az érintése sima volt, mint a selyem, jóleső, meleg, vonzó és veszedelmes. Mire ocsúdtam, már nem volt látható. Ilyen lehet az angyalok születési órája.

23