Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 4.)

helyett. Eleinte valóban a jobbak szárnyaltak felfelé, de mihamar ömlesztve érkezett a válogatás nélküli anyag. Ha képletesen akarom ezt érzékeltetni, ahhoz hasonlatosan írhatom le, mint Einstein a relativitáselméletét. Felzsúfolódtunk egy vonatszerelvényre mi, a nép fiai s hiába lépkedett közülünk valaki előre a kupékon át a mozdony irányába, nem érkezett célba hamarabb, mint a vonaton utazó akárkik.

Szeretek erről elmélkedni és beszélni. És mivel most csak araszolga tunk, mármint a tolmácsnő, meg én, hogy a halottasházba jussunk, alkalmas időt látok arra, hogy fenti igazságomat bizonyítandó, egy fényes esettel hozakodjak elő.

A hadseregben, pontosabban a Néphadsereg szerkesztőségében elviselt sok nemszeretem ügy között fellelhető néhány olyan, amire nem csupán szívesen emlékszem vissza, hanem büszke is vagyok rá.

Három évig szolgáltam politikai tisztként 1950 végétől 1953 végéig. Az idő nagyobb részében külpolitikai rovatvezető voltam, de az utolsó harmadban már a szerkesztő bizottságnak is tagja lettem, tehát az újság valamennyi rovatára rálátásom lett, sőt, ellenőrző, meg tanácsadó szerepeim is képződtek.

Egy ízben az a hír keltett pánikot a kulturális rovatban, majd az egész szerkesztőségben, hogy nem készült el egy írás, aminek pedig feltétlenül benne kellett volna lennie a másnapi újságban. Előző este ugyanis Emil Gilelsz, a Sztálin-díjas ukrán zongoraművész adott elő a Néphadsereg színházban. Rákosi Mátyás is jelen volt. A felkért kritikus viszont beteg lett, s az nem tudott ott lenni.

Én ott voltam s egész oldalas kritikát írtam, ami bele is került az esedékes lapszámba. Megfelelő kutatóhelyeken ma is fellelhető a példány.

Egy héttel korábban még ismeretlen volt előttem Emil Gilelsz is, meg az általa játszott művek mindenike is.

Másnap fogadást adott Nógrádi Sándor altábornagy, miniszterhelyettes, a Politikai Éőcsoportfőnökség főnöke a Központi Tiszti Házban, az előadó művész tiszteletére. A meghívottak között volt Devecseri Gábor Kossuth-díjas költő és műfordító, akivel évek óta azonos épületben dolgoztunk és napi rendszerességgel találkoztunk. Alezredesi rangban volt s a katonák számára készült kulturális mellékletet szerkesztette, egy emelettel az én szobám alatt. Tanár is volt a tiszti akadémián, meg röviddel azelőtt az írószövetség egyik titkári posztját is ő töltötte be.

Melegen gratulált Devecseri a kritikámhoz, majd rá jellemző hirtelen lel- kesültséggel körbehordozott és mások mellett bemutatott a Bartók-feldolgo- zásokat éneklő Török Erzsinek, aki szintén megdicsért, de - cserében, amint ezt meg is vallotta -, arra kért, hogy lopjak egy narancsot az asztalról, mert évek óta nem látta ezt a fajta gyümölcsöt. Loptam, Török Erzsi ügyesen a táskájába dugta a kincset és adott egy sokaknak feltűnő puszit.

Nagyon ki lettem stafírozva azon az estén.

Bemutatott Devecseri Basilides Mária férjének, Péterffi Istvánnak, aki Devecserinél is jobban tudta, miért halmoz el méltató szavakkal, hiszen azoknak az éveknek legismertebb zeneértői között számoltak vele. O tovább vitt Gilelszhez, a zongoristához, aki Nógrádi altábornaggyal meg másokkal tár27