Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Gál József: A földszobrász
A próbálkozásaimban sok minden összejátszott, de ez csak később lett világossá. Utólag jöttem rá, hogy a racionálisan létrehozott alkotás átalakításához mindig másfajta energia bevetése szükséges. Ez lehet egy lövés, de lehet más is. A civilizált ember mindent szögletesre alakít. Szögletes a háza, bútora, az égvilágon mindene. A racionális gondolkodás eszközei erre a legalkalmasabbak. A művészetben ez nem lehetséges, mert a természet másként „működik”. A természet rendje másfajta rend. A természetben minden belülről fakad, és minden térbeli. A tér minden irányban növekszik vagy zsugorodik. Elkezdtem nézegetni ugyanezt a jelenséget az élő szervezeteknél is, és hamar rá kellett jönnöm, hogy az élő szervezetek, elsősorban az emberek, civilizált környezetben arra kényszerülnek, hogy ezt a szögletességet betartsák. Ha én sokáig ilyen házban élek, a mozgásom is előbb-utóbb szögletessé válik. Ha összehasonlítja egy városlakó és egy falusi ember mozgását, jól megfigyelhetővé válik a mozgásbeli különbség. A természetvédők által is erősen kritizált racionálisan kialakított környezet - igazuk van! - nem biztos, hogy mindig humánus. A természetben az éles sarkokat az erózió folyton csiszolja, köszörüli, koptatja. Ezekből a megfigyelésekből kiindulva a következő lépésben beletettem egy patront a hasábokba, és belülről robbantottam: az eredmény ismét más lett, mint a lőtt alakzatok esetében. Ezek így sorban jöttek egymás után, és akkor észre kellett vennem, hogy valami más történik, mint a hagyományos kerámiakészítés esetében. A következő lépésnél is - ezek madárlenyomatok voltak - a véletlen segített. Nagy Jóska barátomnak a közös szobánkban volt egy „kilométeres” akváriuma mindenféle értékes halakkal. Egyik alkalommal a szakoktató az akváriumba öntött egy pohár bort - hadd vigadjanak a halak is - lehet, hogy ennek következtében megdöglött az egyik. Mondanom sem kell, Jóska dühöngött, s ki akarta dobni szegényt. Elkértem tőle azt a halat, és levittem a kerámiaműhelybe. Ott korongozott Geszler Mari, elkértem tőle a tálat, belenyomtam a halat, és kiégettem a hallal együtt. A meglepetés most sem maradt el. Ennek hatására kezdtem el a madársorozatot, amelynek végiggondolása újabb eredményekre vezetett. Egy olaszországi utazásom során eljutottam Pompeibe, ahol soha nem látott, gyönyörű szobrokon ámultam el. Ezeknek a szobroknak a legkisebb részletei is olyan drámát hordoznak, amilyet még a legnagyobb szobrászok sem képesek megalkotni. Ilyet szerettem volna én is csinálni, de úgy láttam - nem lehet. A halból és a madarakból aztán rájöttem, hogy ilyet nem csinálni kell, hanem meg kell ismételni azt a folyamatot, aminek hatására létrejöttek. Miről is volt szó? A Vezúv kitörése pillanatában pánikszerűen elkezdtek menekülni az emberek. De nem voltak elég gyorsak, betemette őket a vulkáni hamu és láva. Körülbelül húszméternyi réteg rakódott rájuk, ami természetesen agyonnyomta ezeket a szerencsétleneket. A menekülés pillanatában, az élet és halál határán érte őket a végzet. A tufa megőrizte a testek üregeit, a csontok megmaradtak, és később egy ügyes technikával kiöntötték az üreget gipsszel. így keletkeztek ezek a gyönyörű szobrok. 11
