Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Molnár Miklós: Kedves könyveim első tucatja

Ha nekiállsz, nekiülsz vagy nekifekszel, hogy elolvasd Katz (Macska) Richard svájci író Kutyapostáját, a csontjaid velejéig érezni fogod, hogy élni (és könyveket írni) rettentő szenvedés, egyszersmind (legalábbis ami az olvasást illeti) páratlan gyönyörűség is, és hogy a mérleg - ehhez persze kissé meg kell piszkálnod a nyelvét - el-elbillen, jóval többször, mint hinnéd, a gyönyörűségek irányában... Olvasni annyi, mint beszabadulni a gyönyörűségek kertjébe, s ott kedvünkre téblábolni.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ARANYSÁRKÁNY

Pisztoly dördül a legelső mondatban. Startlövés.

A regény a tizenkilencedik század végén, egy dél-alföldi kisvárosban (Sárszegen), végzős gimnazisták futóversenyén indul. Tökéletes írói start. Aranysárkány leng a magasban, alant egyenletesen, megtorpanás nélkül lépnek elénk a nagy magyar lapályon elterpeszkedő délvidéki település lakói és színterei - egy tragikomikus bukás szereplői és kulisszái: mindenekelőtt dr. Novák Antal, a mennyiségtan és természetrajz 44 éves gimnáziumi tanára; leánya, a 16 éves Hilda; egy magas, sápadt arisztokrata fiú, a lány titkos kedvese; tanárkollégák, no meg huszon-egynéhány, érettségi előtt álló nyolcadikos - az a csakis tanintézetekből ismeretes titkos bűnpártoló társaság, föld alatti vérszövetség, milliónyi közös csíny összecsirizelte, kívülről szinte átláthatatlan és fölfejthetetlen rendszerű törzsi közösség, amit úgy hívnak, hogy az osztály. Mert az Aranysárkány gimnáziumi regény (is), tele iskolaszaggal, mely irkákból, szivacsokból, krétából, porzóból meg elsavanyodott tintából bűzölög, és elémelyíti a gyomrot.

A látszólag csupa jóság, lelkileg mégis süketnéma Novák Antalt lépésről lépésre teríti le a végzet: utoljára emberi méltóságának maradékából is kifüstölik.

Gyémántkeménységű, makulátlanul feszes és pontos regény. Feszes, mint a balladák, és kíméletlenül pontos, mint egy hajónapló.

ROBERT FRANKLIN LESLIE: A MEDVÉK - ÉS ÉN

Ha jól belegondolok (megbocsátón hagyva, hogy jóváírja magát a múltam), mérhetetlenül gazdag és szinte mennyeien boldog gyerekkorom volt, bár időnként cefetül mozgalmas. Jó nevelésemről leginkább háziállatok gondoskodtak: kutyák, macskák, kacsák, kecskék, bivalyok, egy ló, egy tehén... Virágok és fák, a kert és az erdő lényei avattak be az élet értelmébe; szitakötők, cserebogarak, csigák, gyíkok, vízisiklók, borzok, nyulak, sünök, rókák, szarvasok, meg százféle madár. Kertünk egyik-másik fája többre tanított meg, mint amire bármilyen „guru”, nevelő vagy tankönyv valaha is megtaníthat. Soha nem fogom elfelejteni a gyerekkorom felett őrt álló nemes fenyőfákat, meg azokat a nagylelkű diófákat, amelyektől barátságot, búvóhelyet és táplálékot kaptam. Boldogságomnak tán csak egy híja volt: hogy nevelőim közt nem lehetett medve.

Mikor ötéves koromban elolvastam életem első könyvét egy Niva nevű medvebocsról - James Oliver Curwood volt az írója -, hevesen kívántam:

91