Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Pálfi Ágnes: Poste restante
mióta lányt, és nem fiút adott, ki bosszút állna, s nevemet viselné. Hogy kissé sáros? - Miért, kinek nem az? Spongyát reá! És hordd el magad innét, míg szépen vagy. A hullaszag zavar. Nyugodjál békén! Csók a homlokodra. Ne kísérts többé. Jóccakát: apád. 3. Miféle vicc rólad e gyászjelentés? De jót vagy semmit - inkább hallgatok arról, ki voltál te az én szememben. Túlexponált arc, elrontott fotó hátoldalán (a Hold sötét felén?) két kurta sor, alig olvasható. - S őszintén szólva részemről föladtam hogy kibetűzzem, mert még megzavarna, ha úgy találnám, mondasz valamit. Te széllel szemben hajszoltad magad - hová? s ki tudja, milyen alapon? Hisz nem volt hozzá paripa, pénz, se fegyver. Ország se volt. Vehetted volna észre! Nem álltak jól neked e nagy szavak. - Ahogy nekem sem: hát jobb, ha visszaszívom - bocsáss meg érte, kérlek! Azért remélem, köztünk nincs harag? Egy volt kollégád (majdhogynem barátnéd). 4. Apánk egy éjjel pisztolyt rántott. Nem tettleg bár, de gondolatban, mikor a padlón ott hasaltál, s fejed fölött kigyúlt a paplan. Felüvöltött, hogy kibe lőjön, ki bujtott föl, hogy verset írjál, meg hogy hajnalig festegessél. Vártam, hogy megver, ott lapultam, piros szemű nyuszi a párnán. Te vitted el mindig a balhét. S babért is olykor te arattál. Bár a fiúknak én tetszettem, az alfa-nőstény is te voltál. Most hadd nevessek: érthetetlen, hogy mit akartál, s mit képzeltél mégis 16
