Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 3.)

korában hozta világra. Pironkodott is érte, mert a többiek már felnőttek voltak, például anyám is, aki megszülte személyemben az első unokát - leányanyaként. Pár hónapos koromban haza is adott a szüleihez, mert ő úri családok háztartási alkalmazottja volt és nem tudott maga mellett megtartani.

Nagyapámék legfiatalabb gyereke a Mária nevet kapta. Alig két esztendővel volt idősebb nálam. Testvérekként éltünk, nőttünk a szegénység díszletei között, de nagy szeretetben és a gyermeki lét boldogságában. Ezt az állapotot azonban beárnyékolta, hogy ismeretlen volt az apám.

Hatalmas lázadó volt anyám. Tizenhét éves korában kitört a tanyasi világból, amelyben úgy éltek a népek, hogy „sírva szállt el a madár is felettük” - ahogyan ő mondta. Azzal vágott neki az élet óceánjának, hogy „egyszer majd

révbe ér”. Soha nem ért oda. Szabadságharcának egyik eredménye lett ellenben, hogy engem örökre bezárt a fattyú-lét cefet börtönébe, örökül hagyva rám, hogy én meg az abbóli szabadulásért folytassak reménytelennek tetsző szabadságharcot.

Segíteni próbált. Avégből, hogy ki ne tudódjék, mi fáról szakadtam nagyapámék nyakába, azt hírelte, erőszak áldozata lett. A bűnös gyáván elmenekült, de nemsokára utolérte megérdemelt végzete, ugyanis balesetben meghalt. Nem tudni: ki volt? O sem tudja, mert álarcot viselt az illető.

Mérsékelt hitel fogadta ezt az állítását. Nem szűnt meg a találgatás, hogy ki lehetett a merénylő? Engem is foglalkoztatott. Valóságos léte híján képzeletem világába telepítettem apámat és korai érettségemtől, tudásomtól, hangulataimtól befolyásoltan, meg a rosszhiszeműségektől védeni próbálva, olykor még mennyei lényekhez hasonlónak is gondoltam őt, aki lát engem, figyel, követ, szeret és egyszer majd eljön hozzám.

53