Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Weiner Sennyey Tibor: A hallgatógép

koppanással becsukja maga mögött az ajtót, mint ahogy az ember emlékeit zárja el elméjének rejtélyes ritődjeibe.

Úgy dolgozott, ahogy senki a laborban. Nyomozott. Láthatóan nemcsak az érdekelte, amivel megbíztam, az adatok összegyűjtése, rendszerezése, hanem talán arra is rá akart jönni, azt is ki akarta találni, hogy engem mi érdekel ebben az egészben. Azt a pontját akarta megtalálni ennek az egész történemek, ahol szerinte én is belecsatlakozhatok. Három hét alatt lényegében megtalálta azt, ami nekem kellett, úgy hogy én magam sem tudtam pontosan mi az, ami engem az egész történetben érdekel. Pedig nagyon sokat költöttem az ügyre. Az első' héten még az iroda környékén maradt, de aztán a kutatás mélyülésével utaznia kellett. És én mindent álltam. Mintha biztosan tudtam volna, hogy meg fogja találni azt, ami nekem kell. Minél ritkábban láttam, annál inkább nyomasztott az, hogy nem tudom kimondani célomat, nem tudom elmondani senkinek miért is alkalmaztam őt, mit is gondolok erről az egészről. Láttam, hogy dolgozik, hogy igyekszik, de igyekvése és munkája mögött már akkor megéreztem azt a sötét és vörös kendőt, amely nagy súlyával forog háta mögött, s elragadja figyelmemet minden másról.

Az első beszámolója talán fél óráig sem tartott. Nem mondott olyat, amit ne deríthetett volna ki akárki. Mégis olyan más volt. - Poe 1850-ben írta novelláját, Kempelen 1804-ben már halott volt, márpedig Poe azt állítja, hogy „Úgy hat évvel ezelőtt - tehát 1843/44 környékén - egy héten át vendégtársak voltunk az Earl’s Hotelben Providence-ben, Rhode Isländern..” - amiből két tanulság lehet. Az egyik, hogy Poe írása merő fikció - ez túl evidens volt az én nyomozómnak, a másik: hogy Kempelen Farkas fiával, Kálmánnal találkozott Poe a hotelben. Az alkimista történetre csak mosolygott, s azt mondta, úgy érzi, „mi mást keresünk”. Különös hatása volt ennek a bizalmas, de nem tolakodó többesszámnak az egyébként szilárd logikához szokott tudatomra. Helyeseltem. Miután majd mindent tömören és röviden elmondott Kempelen életéről, elkezdett beszélni a sakk-automatáról, amelyről mondják, hogy Schönbrunnban, még Napóleont is sikerült kihozni sodrából, ami persze nem igaz. A császár bosszantotta fel a gépet, ugyanis többször hamisan lépett, majd a „Török” - merthogy így hívták az automatát, hiszen török basának volt öltöztetve a báb az asztal mögött, míg magában az asztalban volt az a bizonyos „mechanika” - szóval a „Török” lesodorta az asztalt. Beszélik, hogy a császár csak mosolygott. Egyesek szerint a két első előadás - vagy játék - Tulában volt 1777 november elején, de ez sem igaz. Egyébként figyelemreméltó Kempelen Farkas irodalmi munkássága is - szúrta itt közbe - 1764-ben adták elő a Varázskönyv című darabját, 1781- ben a Perszeusz és Andromédát, de verseket is írt. „Mit akar ezzel mondani?” - kérdeztem remélve, hogy közelebb enged a verset olvasók titkához, de ő ügyesen továbblépett inkább a sakk-automata történetében. Elmondta, hogy ez a „pszeudo-automata”, vagy talán úgy is hívhatjuk, hogy „metaforagép” 1769-ben készült el és előbb Pozsonyban és Bécsben mutatták be, aztán Regensburgban és Augsburgban. Persze nagy sikerrel. Máig megfejthetetlen, hogy Kempelen mért nem ment európai körútra? Ugyanis többen hívták, ám ő mégsem ment. Egyszer csak leállította az egészet, és visszatért Pozsonyba, Duna utcai otthonába. Technikai értelemben három faktort kapcsolt össze Kempelen gépe - idézte

20